Vimmer Imre: Esztergom szab. kir. város tekintetes képviselő testületéhez az 1900-1906. évet illető jelentése (1901-1907)

16 Bérkocsi sza­bályrendelet. Orsz. vásárok szaporítása. Kövezetvám. Függő köl­csönök. deményező és illetékes utón óvatosan haladt jó akaratnak hibájául semmi esetn sem róható fel; sajnálattal kell azonban emlékezetbe hoznom, hogy midől a halastó tervezésének sikere iránt már aggodalmak merültek fel, de a halastó tói reménylett jövedelem pótlására a legelőbérek felemelése iránt alapos kilá tást nyújtó tárgyalások indíttattak, sőt már sikert ígérő kerékvágásba is jutottak a helyett, hogy ezek a bizonytalansággal szemben felkaroltattak volna, a halast« mellett érvényesített következetesség igénj^ével mellőztettek. Egyébiránt a halastó terve elejtve nincs; hanem a vállalkozó újabb aján latával azon alapon tárgyalandó, hogy ha a vállalkozó mérsékelt beruházásai a; ő czéljára nem vezetnének, amennyiben mégis a városi legelő értékét emelnék neki megtéríttessenek. Huzamos időn át ismételt tárgyalások után végre helybenhagyva beér kezett a bérkocsi iparról rendelkező szabályrendelet, s városunk képvisel« testületé julius hó 31-én tartott közgyűlésének 108. számú határozatával el rendelte, hogy az a városban ugyanazon napon lépjen életbe, a melyen < megyei törvényhatóság területén életbe léptettetni fog. Országos vásárainknak kettővel leendő szaporítása iránt tett lépéseinl eredményre mindeddig annak daczára sem vezettek, hogy a Képviselőtestü létünk a m. minisztérium kívánalmához alkalmazkodva eltért kérésének azoi előbbi alakjától, hogy a nyerendő két új vásárnapra való tekintettel a rég vásárnapok is czélszerűbben elhelyeztessenek, és a régieknek érintetlenül ha gyásával kérte az uj vásároknak minden év április 12-ét (Gyula napja) él szeptember 8-át (Kisasszony napja) követő hétfői napokra leendő engedélye zését. Ugyanezen julius 31-iki közgyűlésből újabb — de sajnos mindeddig si kerre nem vezetett felterjesztést rendelt Képviselőtestületünk a „vasutakor és hajókon behozott áruk kövezetvámja és díjjegyzéke“ iránt a m. kormány hoz intéztetni. November 26-án tartott képv. testületi közgyűlésünk 121. sz. határozaté val rendezte a függő kölcsönök terjesztésének ügyét olykép, hogy 97.90t megállapított függőkölcsön törlesztésére fordíttatván, mindenekelőtt azon 14.0CH korona, mellyel a mezőőri pénztár a városnak tartozik, ezen 14.000 koron: külön tőkésítendő „vágóhíd“ alap czimén, s a vágóhíd kibővítésével felmeri! lendő költség ebből fedezendő. A most jelzett 14,000 koronán felülmaradó 83.900 korona függőkölcsöi törlesztésére pedig 1903. évtől kezdve évenkint 628 korona 42 iillér a költ ségvetésbe felvétessék ; ezen részletek 50 évig gyümölcsöztessenek, amiko 83.900 koronára felszaporodván, belőle a kölcsönvett összegek az illető vá rosi alapokba visszahelyezhetők lesznek.

Next

/
Thumbnails
Contents