Vimmer Imre: Esztergom szab. kir. város tekintetes képviselő testületéhez az 1900-1906. évet illető jelentése (1901-1907)
(j Tekintetes Jiépoiselötcstiilet! Városunk szerv, szabályrend. 37. §-a értelmében a város állapotáról és íz ügymenetről jelentésemet midőn 1902. évről tiszteletteljesen előterjesz- teném, a T. Képviselőtestület szives elnézését kell kérnem, hogy ezen ^kiterjesztésemmel, mely a folyó év első felében lett volna megteendő, ezúttal :etemesen megkéstem. Méltóztassék ennek mentségéül itt nem részletezendő sgyéb körülmények mellett azon köztudomású tényeket elfogadni, hogy a {özvilágításnak és konverziónak nagy jelentőségű ügyei ez évben beha- óbban tárgyaltatván, a folyó ügyek mellett nemcsak az én időmet, hanem jz évi jelentés elkészítése körül igénybe veendő tisztviselő társaimét is oly «értékben igényelték, hogy a zavartalanabb folytonosságot követelő jelen nunkálathoz megkivántató nyugalmat nélkülöztük. Nemkülönben nagy hátrányomra szolgált jelentésem elkészítésében, il- etve anyagának egybegyűjtésében azon körülmény is, hogy a gazdasági hivatal vezetője immár sok hónapon által nem hivataloskodik, mi az egész vo- ialon késleltető munkatorlódásokat okozott. Bátorkodom ezen helytálló mentségem szives elfogadását annál is inkább 3 reményleni, mert hiszen az előző évről szóló jelentés természete szerint, miit tényekkel és erre alapított refleksziókkal foglalkozván, nem okoz semmi rdemi hátrányt, ha azokat néhány hónappal később méltatja is a T. Kép- ’iselőtestület nagybecsű figyelmére. Múlt évi jelentésem tárgyi során haladva, sajnosán kell arról lemondanom, lOgy közgazdasági tekintetben valamely örvendetes lendületet jelezhessek, őt nem térhetek ki annak elismerése elől sem, hogy mire a közgazdasági letnek általános zsibbadtsága mellett helyi körülményeink közt, mint vigaszaié pontra mutattam, a szőlőművelés terén tapasztalható különben eredmé- yes törekvések nyomában, sem látjuk egyelőre a jutalmazó siker biztató ileit feltűnni és erősbödni; mert mig a szőlő és borértékesítés terén az lasz borvámklauzula még mindig fenáll és a belföldi súlyos borfogyasztási adóás nyomasztó hatásának megszüntetésére kilátásunk nincs, helyi körülményeink őzt az általános válság súlyát még azon csapás is fokozta, hogy az amúgy is tö- életleniil beérett szőlő korai fagy által megtámadva oly silány borokat szolgálatod, melyeknek csak kis részét bírták termelőink legsilányabb árakon értékesíti