Vimmer Imre: Esztergom szab. kir. város tekintetes képviselő testületéhez az 1900-1906. évet illető jelentése (1901-1907)
21 Végül nem mulaszthatom el a város a létérdekét igen közelről érintő két ügyre felhívni a figyelmet. Az egyik az árvíz védelem, a másik a vízvezeték ügye. A város árvízvédelmére nézve többféle terv készült már, azonban a kivitelnek még mindig csak halvány reménye van meg. Csak a legutóbbi időben, a téli kikötő létesítésének kilátásába helyezésével, jutottunk talán egy lépéssel közelebb a czélhoz és épen ezért most éberen kell megragadni minden alkalmat, hogy ezen ügyet a döntő helyen napirenden tartsuk. A vízvezeték kérdése eddig csak mint pium desiderium szerepelt és eléje nagy akadályul a csatornázás hiánya volt odaállítva. Látjuk azonban, hogy más városok is készítenek vízvezetéket csatornázás nélkül, mint legközelebb Komárom városa. Az ügy elég fontos ahhoz, hogy vele foglalkozzunk és akérdést tanulmányozzuk, mert bizton állítható, hogy a vízvezeték önmagát amortizálja. A kérdés városunban kissé bonyolódottabb, mint máshol, mert itt részleges vízvezeték már létezik a magas clerus házainak vízzel való ellátására, már pedig két külön vízvezetéket ez a város meg nem bir. Módot kellene tehát keresnünk valamely közös megoldásra és akkor talán a város mint erkölcsi személy külön megterheltetése nélkül létesíthető volna a vízvezeték. A főügyésztől a szerv, szabályrendelet 62. §. 6. pontja értelmében beérkezett per és ügykimutatás a lefolyt 1902. évre vonatkozólag a következő : I. Esztergom sz. kir. város peres és perenkivüli ügyei : a) Peres ügyek. Házi pénztári kimutatások és végzésbeli megbízások alapján perkönyv szerint megindított peres ügyek száma.........................................................370 a mi az elűző évhez képest 69-el több. 1) Ebből a házipénztár nevében indíttatott .........................................353 2 ) Alapítványi pénztár nevében......................................................... 15 2) Vegyes természetű per volt............................................................. 2 Összesen: 370 Az eljárt és illetékes bíróságok szerint ezen peres ügyek a következőig oszlottak meg. 1) Községi bíróság elé tartozó, azaz 40 koronán aluli per volt: . 250 Előző évvel szemben 49-el több. 2) A kir. járásbíróság polgári osztálya előtt folyt le, illetve ott volt indítandó ...................................................................................................................117 Előző évvel szemben 22-vel több. 3) A pestvidéki kir. törvényszék előtt.................................................. 2 4 ) Rendőrkapitányság, mint'községi, illetve mint kihágási bíróság előtt :'olyt le............................................................................................................ 1