Vitál István: Esztergom környéke (1932)
41 Dobogókő. Kiülünk a vaskorláthoz. Este van. Száz meg száz lámpafényt, egész sor lámpát látunk. Budapest lámpái ezek. Lent a völgyben, illetve szakadékban, a Szerkövek között a föld nyári ködpárája gomolyog. Tücskök cirpognak csak, különben csend, fenséges csend van. Báró Eötvös Loránt-menedékház a legutóbbi időkig legnagyobb és legkényelmesebb menedékháza volt a csonka országnak. Térjünk be, vacsorázzunk meg és pihenjük ki fáradalmainkat, hogy frissen, üdén fogadjuk a nap felkeltét. Ez az itteni látványosság koronája. Látni kell ezt és az ember önkénytelenül is leborul a természet nagy fensége előtt. Amikor felszállanak a reggeli ködpárák és kibontakozik a vidék, kiemelkednek a csúcsok, az egymásra nyomuló gyüremlések, előtűnnek a völgyek és szakadékok, ezüstfényben a Duna csillogása, a főváros hatalmas méretei, apró falvak pici foltjai, a budai Jánoshegy és a messze- messze feltünedező Alacsony Tátra, akkor látjuk Dobogókő szépségét teljes pompájában, valóságában. Az igazi turista alig bir megválni Dobogókő szépségeitől Azonban semmi sem tart örökké. Hegedűsbércen, llonapihenőn, Czakónyergen, Körtvélyes pusztán át, padokkal ellátott Téry- úton, fenyves mellett és bent, mintegy két óra alatt leérünk Dömösre. Hajón, autóbuszon, réven át vonatra ülve ki ki hazajuthat.
