Esztergom jövője. Az Esztergomi Keresztény Gazdasági és Szociális Városi Párt programja (1927)
17 Hasonlóképen állandóan szorgalmaznunk kell a város utcáinak kövezését és a járdák karbantartását; a mezőgazdaság és forgalom érdekében pedig roppant elhanyagolt mielőbbi alapos rendbehozását, olyan építő anyaggal, amely a fokozottabb forgalom követelményeinek teljesen meg tud felelni. Az útépítés terén európai hirű szakembereink vannak, az ő műszaki véleményük legyen döntő ezirányú vállalkozásainkban. Ha a közelebbi és távolabbi környék községeit jó űtak és megfelelő közlekedési eszközök megteremtésével közelebb tudjuk hozni városunkhoz, akkor élelmiszerpiacunk olcsóbbá válik, ezáltal forgalmunk növekedik, kereskedelmünk föllendül. Itt is hangsúlyozzuk, hogy mind az utcakövezésnél, mind pedig egyéb intézkedések foganatosításánál a belvárossal bizonyos arányban az ú. n. Tabán és Szentgyörgymező is figyelembe vétessék és a befektetésekben arányosan részesedjék. A fürdő- és tidülőváros teendőinek harmadik csoportja: c) Általános forgalmi és idegenforgalmi teendők. a fürdő és a város nevezetességeinek élénk propagandájával sokszoros hasznot hajthat az idegenforgalom emelése révén. Az iroda munkáját igyekezzünk minden erővel elősegíteni; feladata a propagandán kívül az, hogy a városunkban megforduló idegeneket tanácsai ellássa, ellátásukat biztosítsa; helyben készült és helyi jellegű művészi emléktárgyak forgalombahozásával pedig a helyi kézműiparon is tudna némileg lendíteni. Az idegenforgalmi irodának fővárosi összeköttetései kiépítésével legyen gondja arra. hogy az ország fővárosában évente összegyűlő 20—30 különféle kongresszus és kiállítás látogatóinak programmjába városunk meglátogatása is beleillesztessék; az eleven szemlélet a leghatékonyabb propaganda, amely automatikusan mind több és több idegent hoz városunkba. A város azonban maga is legyen rajta, hogy az Esztergomi Takarékpénztár R. T. szállodaépítési terve minél előbb megvalósíttassék, hogy az itt megforduló idegenek kényelmes elhelyezést és kifogástalan ellátást kaphassanak. dűlőutaink és országutaink Az idegenforgalmi iroda A szállodakérdés szerencsés megoldása és a tiszta, kényelmes és olcsó nyárilakások biztosítása nélMfl ugyanis idegenforgalom és nyaraló vendégeknek