Zolnay László - Lettrich Edit: Esztergom - Panoráma útikönyvek (1971)

„Gazdag ruhába öltöznek, de a fagyban, hidegben mezítelenül haldoklókkal, a szegényekkel nem törődnek! Maguknak nagy palotákat rakatnak, hogy megbámulják őket az emberek, de ügyet sem vetnek a szegényekre, akik az utcán haldoklónak:/”

Neve Esztergomhoz fűzi a XVI. század elejének egyik legjelentősebb magyar — s immár anyanyelvén verselő — költőjét, Esztergomi Farkas Andrást, a törökök elől elmenekült felvidéki evangélikus prédikátort. Verses munkájában a magyar uralkodó osztály bűneit okolja az ország elvesztéséért.

Magyarokat add törökök markába,

Kik a Sarlóközből, az bő Mátyus földjéből,

Szálából, Somogybái, az Szerém földjéből Az széles Alföldről sok népet elhajtának.

Mindezek szállónak Istentől mireánk,

Bűnünk szerént és gonoszságonk miatt,

Egyféle verete pogán törökkel,

Másfelől némettel és az sok pártolókkal,

Ezzel megmutató a hatalmas Isten,

Hogy ő a bűnöknek erős bosszulója.

Az 1543. évi esztergomi török hódítással hosszú időre elnémult Esztergomban a költészet. Török kánta hangzott fel a dzsámivá átépített régi templomok tornyán, s csak néha hozta Esztergom felé a szél a bujdosó végvári magyarok vitézi énekét.

Költészetünk XVI. századi megújulásának vezéralakját, voltaképpen a magyar költészet megteremtőjét, Balassi (vagy Balassa) Bálintot az önfeláldozó hazaszeretet legmélyebb szálai kötötték Esztergomhoz. Zászlaját — a bibliai hegedülő Dávid király alakjával s a Balassi-család bölényfejes címerével — ott lobogtatta a szél a török végvárrá süllyedt Esztergom falai alatt az 1594. május 19-i hatalmas rohamkísérlet alkalmával, amikor is halálos sérülést szenvedett.

96