Gábris József: Emlékek és tanulságok. Az esztergomi népi kollégium története - Esztergomi Tanítóképző Főiskola Kiskönyvtár 7. (1986)
- 81 Látogatás a Vak Bottyán Népi Kollégiumban Esztergomban hosszú és fáradságos szervező munka után november >-án megnyitotta kapuit a Vak Bottyán Nép Kollégium. A megnyitás után felkerestük a kollégiumot, hogy megnézzük, milyen élet folyik -bben az intézetben, ahol a szegénysorsú paraszt- és munkás- szülők tehetsén°s gyermekei vannak elhelyezve. Éppen ebédnél _ltek a tanulók, amikor benyitottunk a tiszta ízlésesen berendezett ebédlőbe, mely egyébként a kollégium tanulószobája is. Az ebéd-menü: hamis húsleves tarhonyával és fasírozott hús burgonyával. A adag bőséges, van sok diák, aki meg sem bírja enni. Reggelire felváltva tejet és rántottlevest kapnak, míg vacsorára mindig valar. ízletes egytálétel van. Szendrő Mihály tanár, aki a kollégium gazdasági ügyeit intézi, elmondja, hogy a községek adakozásából sikerült annyi élelmiszert összegyűjteni, hogy egész télre biztosítva van az ellátás. Tüzelőanyag szempontjából is biztosítva van a szükséglet, amelyhez nagyban hozzájárult az alerdész szakiskola tanulói által kitermelt faadomány, továbbá a tokodi és a tatabányai szénbányák adománya. Egyelőre 16 tanuló talált otthonra a kollégiumban, de november 10-re betöltött lesz a 36 létszám. Valamennyi tanuló szegény paraszt-munkás szülők gyermeke. Tehetséges gyerekek, akik - sajnos - ha a kollégium nem biztosítaná az ellátásukat, nem tudnák középiskolai tanulmányaikat folytatni. A népi kollégium most a társadalom adakozása folytán lehetővé tette, hogy ezek a tehetséges fiúk elvégezhessék iskoláikat, hogy majdan belőlük legyen a népi Magyarország értelmiségi munkásosztálya. Az esztergomi Vak Bottyán Népi Kollégium igazgatója Fazzi Hugó gimnáziumi tanár. Ö a következőkben nyilatkozik a kollégiumról és a kollégiumi életről. "- A kollégium igazgatósága nemcsak a tanulási lehetőséget igyekszik minden erejével elősegíteni, hanem gondoskodni kíván a tanulók testi kényelméről és szórakozási lehetőségeiről is. Tárgyalásokat folytattunk