Gábris József: Emlékek és tanulságok. Az esztergomi népi kollégium története - Esztergomi Tanítóképző Főiskola Kiskönyvtár 7. (1986)

- 27 ­umi közösség tagjává, melynek két pillére volt: a legteljesebb őszinteség egymással és a közösség­gel szemben és a legteljesebb bizalom. E kollégis- +ák ma is legnagyobb élménye a közösségi szolida- xtás." Egy-egy zövetkezetbe 10-12 fiatal tartózó4"1'. Itt végezte a tagság az apró részmunkákat, itt Kapták az első feladatok"4- is. E kis közösségek állandó verseny­ben voltak egv.,assal, mely a tanulmányi, a kulturális, a sport- és a társadalmi munkára egyaránt kiterjedt. Az alapközösségekbe tartozók a szó igazi értelmében családot alkottak. Becsületbeli kötelességük volt a kis közösség hírnevének növelése, tisztességének meg­óvása . Előfordult bizony az . , hogy ezen alapközösségek szin­te harcban áxxtak egymással, amikor "zászlójuk" tisz­tességének megóvásáról volt szó. Esetenként társaik előtt önálló kultúrműsorral szerepeltek. Külön-külön feliújságot szerkesztettek, melyeknek esetenkénti el­készítése estéket, sőt néha éjszakákat vett igénybe. Meghatározott időközönként nemcsak a cikkeket cserél­ték, hanem az egész,tablószerű újságot újra díszítették. A közszemlére kitett cikkek az egész kollégiumi közös­ség, a szövetkezet vagy az egyének munkájával, életé­vel, az aktuális politikai kérdésekkel foglalkoztak. E cikkekre is nyílt hangnem volt a jellemző. Előfor­dult, hogy a szövetkezetek saját faliújságjukon, a nyilvánosság előtt folytattak egymással vitát. Minden szövetkezetnek külön élelmiszerládája volt, tagjai eb­be adták be a hazulról kapott élelmiszercsomagokat. A hazai csomag megérkezése után a csomagból a tulajdonos kivette személyes használati tárgyait, ruháját, eset­leges pénzét, de az élelmet átadta a gazdasági fele­lősnek, aki uzsonnaidőben mindenkinek - a volt tulaj­donosnak is - egyenlő arányban osztott belőle. A fiatalok szemében a közösséghez való tartozás egyik mércéje volt az is, hogy a kapott élelmiszert tagjaik valóban hiánytalanul beadták a közösbe. E követelmény ellen vétőket szigorúan megbírálták, ismétlődés esetén megbüntették.

Next

/
Thumbnails
Contents