Walter Gyula: Dr. Zádori János élete (1888)
7° Dr. Zddori János. Rochefoucauld szerint nem azon egyének neve- zendők „nagy szellemeknek, kik a közönséges lelkek- nél kevesebb szenvedélylyel és több erénynyel bírnak, hanem a kik magasabb szándékok által vezéreltetnek.“1 Ha igazak e szavak, akkor összefoglalva mindezen nemes tulajdonokat, Zádorit méltán tisztelhetjük a nagy szellemek sorában, mert életének főjellemvonása gyanánt oly magasztosabb idealizmus tűnik szemeink elé, melyből kifolyólag minden gondolatát, törekvését és cselekedetét Isten dicsőségének előmozdítására, az egyház és haza jólétének emelésére irányozta. Ez eszményi életnézetből származott fáradhatlan irodalmi tevékenysége, melylyel magát a haza adósának képzelte és a melyet mindenkor hirdetni fognak irodalmunk történetének legszebb lapjai. Idealizmusa magyarázza meg nemes szivének jóságát, jellemének őszinte nyiltságát és ritka emberbaráti szeretetét. Idealizmusából folytak mindazon fenkölt szellemre valló nemes tettei, melyek nemcsak életében szereztek köztiszteletet és szeretetet számára, hanem biztosítják emlékének állandó és kegyeletes megőrzését is mindazok részéről, kik a nemes jellem, a jó szív értékét és a valódi érdemek becsét kellőleg méltányolni képesek. * II. 1 «Les grandes ámes ne sont pás celles, qui ont moins de passions et plus de vertus que les ámes communes, mais celles seulement, qui ont de plus grands desseins.» Rochefoucauld. Maximes. Pótlás. Nem hagyhatom emlités nélkül a következő két adatot, melyet csak később sikerült megtalálnom. Az egyik Zádori családjára, a másik nevére vonatkozik. — I.A Draxler-család régi nemes család. Draxler Mihály és nővére Borbála, férjezett Pilnauer Borbála nyerték a nemességet Rudolf királytól 1601. április 2. Czimeres nemes levelök Sopronmegye gyűlésén 1002-ben hirdettetett ki. V. ö. Nagy Iván. Magyarország családjai. I. köt. 397. lap. — II. «0 csász. kir. ap. Felsége 1864. február 15. 2510. sz. a. kelt kegy. kir. udv. rendelettel Draxler János b.-gyarmathi káplány vezetéknevének «Zádori»-ra kért átváltoztatását legkegyelmesebben megengedte.» V. ö. Idők Tanúja. 1864. évf- febr. 27. szám. Következtetésemben tehát (fentebb 24, 25. lap) nem távolodtam el messzire a valóságtól.
