Walter Gyula: Dr. Zádori János élete (1888)
66 Dr. Zádori János. a közszeretetnek és általános tiszteletnek örvendett férfiú elhunyténak hire.* Meghatóan nyilvánult e szeretet, tisztelet, de egyúttal a mély sajnálat és részvét is azon impozáns végtisztességen, melylyel 1888. január 2-án örök nyugalmának csendes helyére kísértetett.2 Mindenki érezte, hogy a legjobb, legnemesebb szivek egyikétől kell örök búcsút venni. Érezte mindenki, hogy egy oly férfiú tetemeit fogadják be az esztergomi főszékesegyház sírboltjának évezredekre számított ívei, kinek nemes szive csak Istenért, hazájáért és az emberiség javáért dobogott. * «Ki messze vagy, kinek hajója már ... a boldog világ előtt horgonyt vetett, Egy-két szót . . . hadd szóljak még veled.» A magyar egyházirodalom dús lombozatu fájáról Zádori személyében a legerősebb és leggazdagabban gyümölcsöző ágak egyike lön a halál vihara által letépve. Mint a fentebbiekben adott igénytelen vázlat elég világosan mutatja, oly tevékenység jeleli életének utait, melynek dicsfénye csak kevés halandó homlokát díszíti. Mondhatni valóban, hogy pótolhatlan a veszteség, melyet a hazai egyházi tudomány és irodalom Zádori halála által szenvedett. Nem volt ugyan rendkívüli, alkotó elme, ragyogó lángész, de ritka nagy tehetségekkel, mély gondolkozással, gazdag képzelettel volt megáldva és oly munkakedv töltötte el, minővel kevesen dicsekedhetnek. Páratlan vonzódással viseltetett az irodalmi tevékenység iránt. * 1 1 Az összes hazai sajtó részvétteljes meleg hangon emlékezett meg a halálesetről, Miokovich Mátyás pedig szép, érzésteljes költeményben rótta le az elhunyt iránti kegyelet adóját. — V. ö. Szépirodalmi Kert. (Heti melléklet a Magy. Államhoz.) 1888. évf. 2. szám. 1 V. ö. Magyar Állam. 1888. évi január 5-iki szám, hol e sorok Írójának a temetésről szóló részletesebb tudósítása foglaltatik.
