Walter Gyula: Dr. Zádori János élete (1888)
Dr. Zádori János. 55 tani tudományok művelésével foglalkozott és mig arra törekedett, hogy e tudományokhoz illő komoly müvekkel szerezzen magának súlyt és tekintélyt, nem mulasztotta el azon elv követését sem, hogy a „tudomány komolyságát vonzatossága mérsékelje.“ E czélból meghonosította Zádori a Sionban a mulattató részt, mondhatnám „Tárczát,“ melyet a 70-es években a ragyogó tollú Maszlaghy szuverén hatalommal uralt. Három éven át Fraknói Vilmos társaságában szerkesztette Zádori a folyóiratot. A negyedik, 1873-i évfolyamtól kezdve kizárólag az ő vállaira nehezült a szerkesztés gondja. Tizenhét évig viselte e terhet, de oly kedvvel, annyi buzgalommal, oly tapintatosan, annyi odaadással, hogy a folyóirat mindig nagy tekintélynek örvendett, a legelső szakközlönyök közé számíttatott és a szellemi csatatér azon kolonnjának tekintetett, mely hivatva van a vallás elleneinek hadai felett fényes diadalt aratni. Mint a jó atya gyermekén, oly szeretettel függött Zádori a folyóiraton. Minden évben ujult erővel, fokozódott lelkesedéssel látott a szerkesztés munkájához, melynek minden gondját egyedül viselte. Nem is vált volna meg a szerkesztéstől élte utolsó per- czéig sem, ha idült szembaja1 oly mérveket nem öltött volna, hogy orvosi tanácsra kénytelen lön az irás- és olvasástól csaknem teljesen tartózkodni. E körülmény folytán — nehéz szívvel bár — elhatározta, hogy az 1886. évi, XVII. évfolyammal búcsút vesz a szerkesztéstől. Meg lévén azonban győződve a folyóirat szükségességéről és hasznáról, felszólította tanártársait, folytatnák tovább a munkát, melyet ő 17 éven át oly nagy kedvvel, annyi örömmel vége1 Csaknem két évtizede, hogy szemeit gyöngülni érezé. Már a «Spa- nyol-utban» panaszkodik egy helyütt, hogy a szemfájás gyötri. «Jobbára, ugy- mond, fájós szemeimnél vesződve, a gyönyörű Svájczba és délre Genfbe érkeztünk.» 423. lap.
