Az esztergom-vármegyei kerületi betegsegélyező-pénztár jelentése az 1896. évről (1897)

5 Ily esetek pedig igen gyakoriak. A múlt évben, eltekintve azon sok száz esettől, mely gyógyulással végződött, tisztán a halálos kime- netelüeket véve, a pénztár 25 haláleset közül 6 esetben fizetett baleset­ből származó betegedési, illetve halálozási segélyt, még pedig 3 esetben lőpor robbanás, 3 esetben pedig földomlás volt okozója az eléggé nagy kiadásoknak. A törvény ugyan kimondja, miszerint a balesetekből származó kü­lönféle kiadások iránt a pénztár viszkereseti joggal éljen, de eddig ,so- hasem vagy nagyon ritkán bizonyult a gondatlanság a munkaadóra, hanem rendszerint a szerencsétlenül járt munkás volt a hibás, már pe­dig a pénztár ilyennel szemben ha humanitárius czéljának meg akar felelni, nem érvényesítheti viszkereseti jogát. Azért is első sorban és minél előbb kellene a törvényhozásnak a munkások balesetek elleni biztosítását törvényileg szabályoznia, valamint a már meglevő betegsegélyzesi törvényt kiegészítenie, mert csak igy ér­hető el a pénztárak teljesen jótékony czélú működése és megizmoso­dása. Csak igy lesznek képesek a túlságosan felszaporodó kiadásoknak megfelelni. Hogy mily fokozatos mérvet ölt a bevétel, de különösen a segé­lyezésekre fordított kiadás, azt a következő számok legjobban bizo­nyítják. Bevétel Kiadás 1894 1895 1896 1894 1895 | 1896 Január ..................... 3 20.34 1370.27 1336.72 267.86 1993.92 1484.90 Február .... 955.57 510.94 993.86 541.35 708.44 989.46 Márczius .... 765.74 1617.17 1509.20 605.63 1131.68 1144.90 Április..................... 5 96.19 1133.48 870.76 678.58 1492.25 1838.94 Május .... 1009.11 1147.72 1417.52 1073.70 618.20 945.54 Junius .... 1039.65 1982.03 1696.07 397.17 1024.55 963.53 Julius . . . . . 1254 69 1499.62 2155.47 1065.49 2230.28 4138.63 Augusztus . . . 1271.20 1443.46 1376.37 1032.08 713.31 959.51 Szeptember . . . 1358.52 1922.70 1411.35 682.48 1012.71 956.01 Október .... 1357.54 1322.33 1193.63 1555.52 1618.28 1926.39 November . . . 1042.25 1683.89 1218.58 419.18 995.56 903.24 Deczember . . . 1491.92 1309.10 1716.57 2223.52 3145.86 1380.26 Tehát az első évben 10.842 frt 56 kr., a második évben 16.684 frt 97 kr., ez utolsó évben pedig már 17.631 frt 31 kr. kiadása volt a pénz­tárnak. Ebből látható hogy a pénztár kiadásai, daczára hogy eddigelé na­gyobb járványok nem fordultak elő, napról-napra nagyobbodnak; hogy tehát azon időpont el ne érkezhessék, a midőn a kiadások a bevétele­ket fölemészszék, illetve azokat túl szárnyalják, az említett óvintézkedé­

Next

/
Thumbnails
Contents