Az esztergom-vármegyei kerületi betegsegélyező pénztár ügyviteli szabályzata (1896)
32 az illető munkaképtelen; három napon belüli betegség esetén tápdijak nem utalványozandók ki. Halálozás esetén egy, az elhunyt hozzátartozói által beterjesztendő hiteles elhalálozási igazolvány küldendő a központnak, s csakis ennek alapján fog a temetkezési segély kiutalványoztatni. 7. A fürdők igénybe vehetése czéljából orvosi vélemény; a beteg felgyógyulása, illetve keresetképessé válta napján pedig a felgyógyulási jelentés, esetleg a halottlevél kiállítása és az igazgatósághoz beküldése. 8. Akadályoztatása esetében köteles saját költségén és felelősségére helyettest állítani s helyettese nevét, valamint lakhelyét az igazgatóságnak és a tagoknak azonnal tudomására juttatni. 9. A pénztári orvosnak látogatási könyvet kell vezetnie, melynek rovatait az igazgatóság állapítja meg s ingyen bocsátja rendelkezésére. 10. A látogatási könyv legkésőbb minden hó 3-ik napjáig szabályszerűen kitöltve, láttamozás végett az igazgatósághoz származtatandó. 11. A látogatási könyvben nemcsak az általa gyógykezelt tagra vonatkozó adatok jegyzendők be folyószám alatt, de a más orvos által gyógykezelt tagra vonatkozók is, s ennek alapján a betegségi bejelentés a más orvos által gyógykezelt tagról is kiállítandó s beküldendő, illetve az előző §. 2— 7. pontjaiban körülirt teendők, ily esetben is teljesitendök. 12. Minden pénztári orvos felelősség terhe mellett köteles a nála jelentkező pénztári tagot még azon esetben is gyógykezelésben részeltetni, ha az illető nem az ö működése körébe tartozó községekben van alkalmazva, de ott lakik, vagy a működése körébe tartozó községek bármelyikében tartózkodván, megbetegedett. Ily esetben a gyógykezelésért, valamint a tagoknál eszközölt foghuzási műtétért külön körorvosi látogatásszerü díjazásra tarthat igényt.