Zolnay László: Az esztergomi vár. A Bazilika, a Vármúzeum és a Főszékesegyházi Kincstár leírásával (1960)

-9banangjaihoz hasonlóan, az őskor emberén, k nyújtottak nene *. déket. A halban gazdag Duna közelsége es a télidőben is nyilt viztükrü esztergomi hévizek egyaránt vonzóvá tették ezeket a lakóbarlangokat neolitkori emberősünk, - a pilisi eszkimó - számára. A Várhegynek, valamint Esztergom határának s kornyá — kének ősrégészeti lelőhelyei, - a Helembai sziget, a Hidegle - lőskereszt csúcsa, a szentgyörgymezei Dumapart, a Búbánatvölgy torkolata, a Borshegy - úgy mutatják, hogy a Várhegy a annak távolabbi, közelebbi környéke, jónébány ezer esztendeje emberlakta hely, ősrégi kultúrtáj.

á Várhegy régészeti kisleletei közül tömegében is számottevő a kelták leletanyaga; tartós itteni megtelepedésük bizonyítéka. A Kelták fejlett, távolra kereskedő népével lépett az esztergomi táj az Írott történetírás fényébe. Uralmuknak, az időszámítás kezdete utáni I. században, a római birodalom hódítása vetette végét, azzal, hogy a birodalom északi határát, a Limeszt, kiterjesztette a pannoniai Duna vonaléiig. A Dimeáznék, a biro - dalom északi határvonalának Esztergom környéki szakasza, a II . század derekától fogva vált stratégiailag jelentős hellyé, a birodalom valóságos Achilles-sarkává. Abban az időben, Marcus Aurelius császársága idején /161-180./ a Duna balpartján felvonuló ógermán népek, - kvádok, markomannok, - egyre hevesebb támadásokat intéztek Pannónia ellen. Az Ipoly és a Garam torkolata táján Marcus Aurelius, a filozófus—császár évtizedes küzdelmeket folytatott ellenük. Egyik győátes csatáját a garampartl Magyar - szölgyén mellett vivta meg a ugyancsak ezen a tárjon fejezte be