Az Esztergomi Takarékpénztár Részvénytársaság alapszabályai (1895)
35 DJ Kölcsön-üzlet. 82. §. A társaság legfeljebb három havi felmondás kikötése és előre fizetendő kamatok és díjak mellett kölcsönöz: I. Személyes hitelre oly egyéneknek, kik váltó kötelezettséget nem vállalhatnak. Személyes hitelre nyújtott kölcsönöknél azonban múlhatatlanul megkivántatik, hogy a kölcsönről szóló okmányt a kölcsönt nyerő önjogú adóson s esetleg ennek nején kivül még két, a kölcsönt vevővel mindenben egyetemleges kötelezettséget vállaló, jó hitelű egyén írja alá. Azonban csak két jó hitelű egyén aláírására is adathatik legfeljebb félévi időtartamra személyes hitel alapján kölcsön, de ez esetben szükséges, hogy az utalványozással foglalkozó mindnyája igazgató-tanácsi tagok a kölcsön megszavazása mellett egyhangúlag nyilatkozzanak. II. Jelzálogos biztosítás mellett: a) telekkönyv ezett birtokra az érték 2/3 részéig, és b) szilárd anyagból épült s tűzkár ellen biztosított házakra a valódi értéknek feléig, azonban az érték 2/3-áig is kiterjeszthető a hitel, az igazgató-tanács tagjainak egyhangú beleegyezése mellett. A jelzálogos kölcsönök óvadék-okmány alapján bekebelezve, folyó számla hitel alakjában is engedélyezhetők, a fenti a) és b) pontok figyelembe vétele mellett. 83. A kölcsönös három havi felmondás fentartása mellett részlettörlesztések is engedélyezhetők. 3*