Reusz József: Az esztergomi takarékpénztár ötven éves története 1844/5 évtől 1895 évig (1895)

Meg volt már említve, hogy az alakuló közgyű­lésben elfogadott alapszabályok a in. k. helytartótanács­hoz terjesztettek, hol többszöri szorgalmazás után jóvá­hagyattak ugyan, de az 184(1 évi közgyűlésben felolvasott elnöki értesítés szerint végleges megerősítés végett a m. k. udvari cancelláriához felküldettek, innen azon­ban noha kiadmányozásuk kérelmeztetett, - a hivatalos eljárás egyik gőrebjében fenakadtak, és szövegjök és anyagjok manapság talán már a vegyi felbomlás tör­vényeinél fogva az alkatelemekre feloszlott. Egyébként a társulat e szabályzatok jóváhagyása nélkül is szigorúan azokhoz alkalmazkodva folytatta működését. Az 1850. évi közgyűlést vezető alelnök a közgyü­Oi/ <—>U lésre kiküldött kormánybiztos jelenlétéből az alapsza­bályok mielőbbi jóváhagyására vélt következtetést von­hatni ; és e következtetés csak annyiban valósult be, amennyiben az akkori ideiglenes kormányrendszer az 51-ik lapon említettek szerint intézetünket gyöngéd figyelmében részesítette az által, hogy a felsőbbi jóvá­hagyást váró nyugalomban pihenő alapszabályokat álmukból felriasztó azon meghagyással, hogy a társulat azokat jóváhagyás végett újból felterjeszsze; mi meg­történvén, e szabályok vándorlásukat a bureaucratismus retortáinak tömkelegében 1851. évben újból megkez­dették, hogy róluk 1858. évben a fennebb már meg­említett azon hir érkezzék, miszerint a cs. k. beliigy- ministerium társulatunknak, ezen szabályok szerinti

Next

/
Thumbnails
Contents