Reusz József: Az esztergomi takarékpénztár ötven éves története 1844/5 évtől 1895 évig (1895)
minisztérium bemutatási záradékával 1868. évi április 25-én ellátott alapszabályok rendelkezéseivel. Ezen alapszabályok még 1861-ik évben, — tehát jóváhagyásuk előtt —- tényleg alkalmaztatván, a szervezetet illetőleg az első alapszabályoktól következőkben térnek el: Az állandó elnöki és alelnöki állás megszüntettetik; a közgyűlések elnöke, — minden egyéb hatáskör kizárásával, — minden közgyűlésre, külön-külön választandó a részvényesek által. A vezetés, a testületi kormányzás rendszerének fentartásával, az ezentúl három évre választandó két igazgató, és az évenkint újból választandó 86 tagból álló választmányra bizatik; e mellett az ügyek szakadatlan s gyors elintézése czéljából, a korábban volt, s korlátolt ügykörrel biró váltóvizsgáló bizottság helyébe, egy sokkal nagyobb hatáskörrel felruházott, s hasonlag a választmány kebeléből alakítandó 4 tagú utalványozó bizottmány szerveztetek, mely a két igazgató és a titkár hozzájárulásával a legsarkalatosabb teendőkben intézkedhetett. A számadások, a kezelési könyvek megvizsgálása, a leltározás, a zárszámadások és a mérleg előzetes átbirálása iránt határozott intézkedés történik egy a közgyűlésen évről-évre választott bizottság kiküldése által. A kereskedelmi törvény hatályba léptével az eddigi választmány elnevezése alatti kormányzó testület helyébe, az említett törvény szerint szervezendő igazgatóság lépett s ez az igazgatón kivid először 26, nemsokára ezután 80, legutóbb pedig 34 tagból alakíttatott. Az igazgatóság saját kebeléből választás utján 4 — 261 — T