Reusz József: Az esztergomi takarékpénztár ötven éves története 1844/5 évtől 1895 évig (1895)

noki állásra még ez évben több pályázó jelentkezett, ez állomás betöltése elmellőztetett. 5»-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------­B ármely történet írójára nem egyedül az események elősorolása, hanem a történtek okainak megvilágítása is kötelességet képezvén, annak megérintése és okadato­lása alól tehát, hogy: miért nem alkalmaztatott egy gyakornok, holott a munkaerő szaporítását a beigazolt ténykörülmények szükségessé tették, — annál kevésbé lehet kitérnem, mert tulajdonképpen saját javaslataim voltak azok, melyek figyelembe vételével a gyakornok alkalmaztatása egyelőre elmellőztetett; és ezt annál nyugodtabban tehettem, mert a gyakornok, a legnagyobb mérvben felszaporodott titkári teendők körében kisegí­tésre ezen hivatalhoz lett volna beosztandó. Miután pedig a mint egyrészről mindinkább nagyobb súly fektettetett arra, hogy csakis szakszerű elméleti képzettséggel biró egyének nyerjenek az intézet tiszt­viselői sorába felvételt, úgy másrészről teljes joggal hangoztatott, hogy: tiszti állásokra első rendben, és lehetőleg helybeli szülők gyermekei alkalmaztassanak, ennélfogva e mű Írója, a legmegfeszitettebb munkás­sággal igyekezett akkori titkári állásának sokoldalú terhes teendőivel megküzdeni, és igy a titkári hivatal kezelési ügyei körében annyira szükséges munkaerőt huzamosabb időn át nélkiilözhetővé tenni, egyedül azért, hogy: az ezen időben a kereskedelmi tanulmányai befeje­zéséhez közel álló egy esztergomi ifjú részére, kiben a buzgó tisztviselő minden kellékét feltételezhetni vélte, a gyakornoki állás fentartassék. A kiszemelt ifjú, Rudolf István volt, ki jelenleg Rudolf István gyakornok alkalmaztatása. 161 ti

Next

/
Thumbnails
Contents