Reusz József: Az esztergomi takarékpénztár ötven éves története 1844/5 évtől 1895 évig (1895)

*3 Héya Imre elnök leköszönése. Deininger Ferencz igazgató elhunyta. Az i860, évről két sajnos eseményt kell megemlí­tenem, melyekkel az 1861. évi közgyűlés is foglalkozott. Ez események egyike, hogy: Héya Imre a társu­latnak 16 éven át volt elnöke, illetve alelnöke ezen állásáról leköszönését jelenté be; — a másik pedig Deininger Ferencz, az alakulástól kezdve volt igazga­tónak 1860. óv folyamában történt elhunyta. E két férfiú élete, ténykedése, a társulat életével annyira összeforrott, hogy nem a szokás követése, hanem az őszinte tisztelet és sajnálkozás, valamint a benső részvétnek váltak kifejezőjévé ama határozatok, melyekkel a részvényesek a leköszönt elnöktől a társulattóli megválása alkalmából búcsút vesznek, továbbá ama részvét-irat, mely elhunyt Deininger Ferencz érdemei jegyzőkönyvbe vétele mellett annak özvegyéhez intéztetett. Ezen közgyűlés alkalmazta először a módosított alapszabályok azon intézkedését, mely szerint a gyűlés vezetésével megbízandó elnök minden közgyűlésre nézve külön-külön a részvényesek által választandó. Bár ez alapszabályok még jóváhagyást nem nyertek, a megjelent részvényesek ezen, valamint az 1862., 1863. és 1864. évi közgyűlésekben Nitter Ferencz igazgatót választék elnökké. Az üzleti forgalom és eredménye az igazgatósági jelentés szerint örvendetes előmenetelt mutatott; e körülmény mellett nem lehet eléggé méltányolni a rész­vényesek azon önzetlen magoktartását, mely szerint nemcsak, hogy az osztaléknak ismét 6 írtra leszálli- tását, de tekintettel arra, miszerint a bázópitósére felvett a* «5 — 72

Next

/
Thumbnails
Contents