Fekete Lajos: Az esztergomi szandzsák 1570. évi adóösszeírása (1943)

27

hatna, másrészt sokszor céltalannak vagy értelmetlennek látszanék. Magyar nyelvterületen az olvasó pl. nehezen találna magyarázatot arra, hogy olyan nevek, mint Nagy, Szabó, Sebestyén, köteteken keresztül Näk, §5bö, áeböákln alakban szerepeljenek. Adóösszeírások közzétételére tehát ez az eljárás sem alkalmas annyira, mint a fonetikus átírás.

Mivel a fonetikus átírás ilyen források közzétételére egyet eme- s e n a legcélszerűbb mód, a Törökbirodalom egykori népeire vonatkozó hasonló összeírásokat mindig e népek saját ábécéjében, helyi ejtés szerint kell átírni és közzétenni; a szerbekét tehát, hogy közeli példákat mondjunk, mindig szerb, a horvátokét mindig horvát, stb., a magyarokét magyar ábécében helyi ejtés szerint kell átírni és kiadni, s a törökökét is török ábécében.1) Nyelvterületek érintkezési helyein az érdekelt népek kutatói saját szempontjaik szerint dolgozhatnak ; ennek azért sincs különösebb akadálya, mert ilyen vidékeken a különböző nyelvekből származó nevek hangzása és szóképe kölcsönösen ismeretes ; ahogy pl. magyar szemnek és magyar fülnek a Bogdán, Petkó, Vukovics stb. nem idegenek, ugyanúgy megfelelő környezetben élő tót, szerb vagy horvát ember számára megszokott lehet a Szabó, Nagy, Kis név és sok hasonló.

Az anyag fonetikus átírásban sem adható át minden kétségtől mentesített formában, és használata az olvasó számára így sem lesz könnyű. Az olvasónak állandóan szem előtt kell tartania, hogy a nevek török írásban bizonyos »törökös árnyalatot« kaphatnak, lágyulnak vagy keményednek, megnyúlnak vagy megrövidülnek, s azonkívül megkülönböztető értékelést is tartalmazhatnak. Ezt az árnyalatot vagy értékelést a kiadványban mind a családneveknél, mind a keresztneveknél érzékeltetni igyekeztem, s azt az olvasónak sem szabad figyelmen kívül hagynia. Az eljárás a munkához csatolt hasonmásoknak a munka megfelelő részeivel való összehasonlításából részletesen megismerhető, de néhány szabályba foglalható esetre itt is rámutatok.

Egyes nevek akkor is kétféleképpen olvashatók, ha ezt a lehetőséget kérdőjel nem j elzi. Ilyenek pl. a következő névpárok : Boda — Buda, Berta — Barta, Szűcs — Szőcs, Simonyi — Somogyi, Kéri — Nyíri, Paul — Pavel, stb.

Mivel a török írás a c hang jelölésére cs-nek hangzó betűt használ, a Rács, Csigán, Koncs, Kocsa stb. alakban közzétett nevek helyén a Rác, Cigán, Konc, Koca nevek értendők,

x) Természetesen az akkori török írásban és, mint az az átírásoknál is szükséges, mindig a diakritikus pontok pótlásával, vagyis a betűcsonkok kiegészítésével, tehát állandó interpretálással; máskülönben a közölt anyag használhatatlan lenne.