Rényi Rezső: Az esztergomi prímási kép- és meszet-tár s annak műirodalma culturtörténeti szempontból (1879)

5

megmentendő az utókornak. E fáradalmakat nyomban kell kisérni a szerencsének, mint a bányászt kiséri, hogy életemésztő munkában hozza felszínre a föld gyomrának kincseit, s valamiként ez a soha ki nem elégített szomj által sarkalva, nem szűnik meg gazdag ér után járni, úgy az igazi amateur szerencséjének leggazdagabb adományait képes munkája dijakép latba vetni. Ezek az emberi nem művelődés történetének áldozói és áldozatai, mondhatni emberek magasabb őrtelemben. Valóban szerencsének ke 1 kisérni a gyűjtők nyomait, mely a forrásokhoz vezesse, honnan kincieiket meríthetik ; gyakran a véletlen, többször egy távoli jel, elég hogy tanulmányaiknak vezetése mellett felfedezési útra keljenek, honnan mintegy Jazon aranygyapjuval térnek vissza, s ha az alanyi szerencse velük vau, a tárgyi szerencse adományaival sem kufárkodhatnak, mert hisz ennek adományai voltak mindig, a Medi- ciek udvarától kezdve minden koron át, azon leghathatósabb eszközök, melyek a művészetek felvirágoztatására, gyűjtemények beszerzésére, múzeumok, képtárak felállítására leghatékonyabban befolytak.

így magyarázható meg Mazariu bibor- nok amaz alkotása, mely a világ legdusabb és legnagyobb képtárának, Franciaország büszkeségének, a Louvre-nak alapjául szolgált. Az amateur bibornoknak a kormányzás súlyos gondjaitól ment üres ideje, második hazájának a művészetek világában teremtette meg azt, miért minden időben lelkesült a francia nép — a gloire-t. És váljon nem a feuebbiekből fejt