Rényi Rezső: Az esztergomi prímási kép- és meszet-tár s annak műirodalma culturtörténeti szempontból (1879)

11

szellemének munkás törekvését: tökélyesitni a folyton bekövetkező szaporításokkal.

Minden keletkező tárlat e jelleget viseli. A nagylelkű és tudós, áldozatkész gyűjtők, kiket a tudomány vezetett nsgy és nehéz munkájukhoz, a szerencse által elébök juttatott mű- darabokat mindenkor úgy voltak kénytelenek fogadni, amint azokat az idő kedvezményei kezökre játszották. A z idő pedig és véletle;, keveset vagy semmit sem törődnek a rendszerrel. Érzik és érezték azt mindig a gyűjtők legjobban, de ha munkásokban mereven ragaszkodtak vala a tudomány meggyőződéséhez, és ennek kedvéért a kínálkozó alkalmakat elvetik, bizonyára se Mazarin, se Marolles nem hozzál: vala létre gyűjteményeiket, de egy nemzeti múzeum sem alakulhatott volna. Összegyűjteni mindent, mi kínálkozott, volt a gyűjtőknek minden időben feladatuk, bogy később felhalmozott aquisitióikba bevezessék a rendszert, úgy mint azt a műtörténelem követeli.

S valóban, ha az esztergomi primási képtárt szímtigyre veszszük, oly magángyüjtemény- nyel állunk szemben, mely áldozatkész alapítójával és eddigi kincseivel már minden attribútumát bírja egy oly műcsarnoknak, mely a kezdeményezés szakából kilepett és életképességgel bir; s ha a régibb iskolák itt-ott talán kitöltésre várnak is, úgy a újkor egy Déger Ittenbach, Dobyaschofszfey, Ligeti, Markő, Lotz, Flatz, Blaas, Führich, Molnár, Yörndle, Grigo- letti, Szoldaticf, Sattler példányaival, teljes képet nyújt, mig a régibb, kiválóan olasz iskolákból Ghirlandajo, Cimabue, Carlo Dolce,