Az esztergomi királyi érseki tanítóképző-intézet értesítője 1890–91. tanévről (1891)
30 7. Él őseink hazája, Schumanntól, előadja az intézeti énnekkar. 8. Magyar egyházi szózat Daniss Zsigmondtól, szavalja Haris Béla II. o. t. 9. Quodlibet, előadja az intézeti zenekar. Zenekarra átírta Kiinda Rezső tanár. Végül rendezett az önképző-kör jun. 11-én zárógyü- lést, a melyen a kör elnöke és vezérelnöke búcsúbeszédö- ket tartották, s az ujonan megválasztott elnök beköszöntőjét mondotta. A gyűlés végén az igazgató lelkes szavakban buzdította a kör tagjait a további munkásságra. Ugyanekkor ki lettek hirdetve gróf Majláth Gusztáv, szemináriumi tanulmányi felügyelő; továbbá főt. OJcányik Lajos segédlelkész, dr. Walter Gyula igazgató, Frank István és Schreiber Aladár tanárok és Reviczky Aladár hittanhallgató által hirdetett pályázatok eredményei. Az első pályatételre, melynek czime volt: „Az 1867-i kiegyezés előzményeinek rövid ismertetése, továbbá a kiegyezésnek kifejtése, különös tekintettel Deák Ferenczre, mint a kiegyezés főeszközlőjére“ érkezett 3 pályamű, melyek közül „A történelem az élet mestere“ jeligés pályamű találtatott jutalomra méltónak. Szerzője Holly István III. é. n. Jutalma gróf Majláth Gusztáv tanulmányi felügyelő úr által kitűzött 1 db 20 koronás arany. „A labdajátékokról“ ez. pályatételre egy dolgozat érkezett be, „Mens sana in corpore sano“ ez. jeligével, a mely a jutalomra méltónak találtatott. — Szerzője Bittér Ernő II. é. n. Jutalma az igazgató által kitűzött 4 korona. A harmadik pályatétel volt: „A neveléstől függ az élet boldogsága.“ Ezen pályatételre 3 dolgozat érkezett be, melyek közül a pályadijat — az igazgató által kitűzött 4 korona — „Isten teremte e földre az embert, de a nevelés tiszte öt valódi emberré képezni“ jeligés dolgozat nyerte el. Szerzője Holly István III. é. n. A negyedik tételre „A határozói bővítés módszertani ismertetése“ beérkezett 4 dolgozat, a melyek közül: „Két jó van, mi fölött sorsnak nincs semmi hatalma, szorgalom és az erény, földön az, égben ez áld“ jeligés pályamű találtatott jutalomra méltónak. Szerzője Leboda László II. é. n. Jutalma az igazgató által kitűzött 4 korona.