Az esztergomi királyi érseki tanítóképző-intézet értesítője 1890–91. tanévről (1891)
23 intézett merénylet meghiúsulta után lön a bazilikában megtartva. April 17. és 18. tisztelte meg az intézetet dr. Hámann Ottó kir. kér. főigazgató úr hivatalos látogatásával, mint a nagyméltóságú vallás- és közoktatásügyi m. kir. miniszter úr küldötte. Midőn ö nagysága, a miniszteri biztos úr april hó 17. reggeli 8 órakor először lépett az intézetbe, az ifjúság a folyosón sorfalat képezve várta megérkezését és lelkesült éljenzéssel fogadta. Bevonulván a tanári testület kíséretében az intézet legnagyobb tantermébe, az igazgató rövid beszéddel üdvözölte, örömét fejezvén ki megjelenése felett és kérvén, hogy az intézet ügyeit jóindulatú elbírálásra méltatni szíveskedjék. O nagysága megköszönve a szives fogadtatást, hangsúlyozta, hogy eljárásában csak a tanügy java és az igazságosság fogják vezérelni. A fogadtatás után azonnal megkezdette hivatalos működését. Tüzetes vizsgálat tárgyává tette ö nagysága az intézeti épület összes helyiségeit, a múzeumot, a tantermeket, a tornatermet. Behatóan szemügyre vette a felszerelést, a könyvtárakat és gyűjteményeket^ Meghallgatta az előadásokat. Átnézte az Írásbeli dolgozatokat. Végezvén megfigyeléseit és szemléjét, nagy szakértelemre valló megjegyzéseket tett az intézet kül- és beléletének egyes mozzanataira nézve és általában megelégedésének nyilvánításával zárta be látogatását, melyet az intézet örömmel és a leg- öszintébb tisztelet hangján örökített meg évkönyveiben. Nem feledkezett meg az intézet hazafiui kötelességeiről sem és nem zárkózott el egyes nemesebb törekvések, közhasznú eszmék lehető támogatása elől. így gyűjtött össze az igazgató a kolozsvári siketnémák intézetének javára 12 irtot; a Baross szoborra pedig 11 frt 30 krt. Ez összeghez hozzájárultak a tanári testületből: Dr. Walter Gyula..............................2.— Czenczik János ..................................1.— Dr . Frank István.............................1.—