Az Esztergomi Dobó Katalin Gimnázium Évkönyve - az 1991-92. tanév (1992)
15 lengyel munkások és a mögéjük felsorakozott lengyel nép mutatott példát számunkra. Október 23-a a lengyelekkel való szolidaritást kifejező tüntetéssel kezdődött. A budapesti egyetemista ifjúság demonstrációt hirdetett meg Bem József budai szobrához. A megriadt kommunista pártvezérek először engedélyezték, majd betiltották, de látva, hogy a tiltással nem tudják megakadályozni, újra engedélyt adtak a tüntetés megtartására. A békésen tüntető tömeg áradt a budapesti utcákon. A diákokhoz csatlakoztak a közhivatalok, vállalatok, intézmények dolgozói. Rendezett sorokban, mosolygó, felszabadult tekintettel, dalolva, jelszavakat skandálva érkeztek a Bem szoborhoz. Máig felejthetetlen emlék, ahogy Sinkovics Imre, az akkor fiatal színész sok év után először szavalta el a meghatott tömegnek a Szózatot. Vörösmarthy veretes, a magyar sorstragédia érzést és hazafiságot egyszerre kifejező, minden magyar szívében visszhangra találó sorai bűvöletes hatással voltak a hallgatóságra. Itt történt a Híradó által dokumentált mozzanat, amikor a nemzeti zászlóból egy zsebkéssel kivágták a gyűlölt szovjet mintájú címert. A lyukas zászló azóta is szimbóluma 1956 őszi forradalmának. Újra példát mutatott a világnak haza- és szabadságszeretetből. A hatalom, vesztét érezve nem válogatott az eszközökben. A békés, fegyvertelen tüntetők tömegére sortüzet nyitott a Parlament előtt és az ország más városaiban is. Máig sem ismert a Parlament előtti téren lemészároltak száma. Akkoriban négyszázra becsülték őket. A mosonmagyaróvári sortűz száztíz életet oltott ki. De a felkelt nemzetet ezek a sortüzek sem voltak képesek a járomba visszakényszeríte- ni. A forradalom feltartóztathatatlanul áradt, terjed. Ez volt az a tíz nap, amely megrengette a kommunista világot. A magyar név újra szép lett. Az egész világ figyelte és csodálta a magyar forradalom eseményeit. Áradt felénk Európa népeinek szimpátiája. De a kormányoktól szép szavakon kívül más segítséget nem kaptunk. V. Karácsony „A karácsony gondolatokban és érzelmekben képzőművészetben és zenében, egyházi liturgiában és profán népszokásokban egyaránt a leggazdagabb örömünnepe a világnak - mondta Orbán Ferenc 1991. december 20-án a Karácsonyi koncerten. Ilyenkor mindig megpróbálunk örömet szerezni másoknak. Az emberben mindig él a vágy az öröm és az örömszerzés után. De vigyáznunk is kell: az öröm közös érték, amit a legtöbb ember egyenként gyűjt össze, és hoz magával közös, ünnepi ajándékként. Az öröm bűvös égi szikra, mondja nagyon szépen és nagyon találóan a költő, amit be kell fogadni, és fényesen lobogó lánggá kell növelni a lelkűnkben, lassan, sok türelemmel, fokozatosan, valahogy úgy, ahogy a téli napforduló után a lassan hosszabbodó nappalok fénye legyőzi az éjszaka sötétjét, vagy úgy, ahogy az adventi koszorú gyertyáit gyújtjuk meg hétről-hétre, fokozatosan, mindig egy újabbat, mindig eggyel többet. A karácsonyi öröm pedig különleges öröm, a gyermek születésének öröme, a gyermeké, akiről az írás azt mondja, hogy maga volt a világosság, amely a sötétben világít, de a sötétség nem fogta fel, aki a világba jött, de a világ nem ismerte fel, aki tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be. A karácsonyi öröm a béke öröme, amikor a békétlen világ, az egymást gyilkoló nemzetek, az egymással viszálykodó politikai pártok, a széthullóban lévő családok, és a pénzt, a boldogulást hajszoló sok zaklatott emberi lélek mind óriási lehetőséget kap megbékélésre, a kizökkent világ rendjének és a lélek belső harmóniájának a helyreállítására. In terra pax hominibus bonae voluntatis, békesség a Földön a jóakaratú embe
