Az Esztergomi Dobó Katalin Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola évkönyve 1930-1980 (1980)

zása céljából a régi népművészeti tárgyak otthoni múzeuma mellé egy megújított szómúzeumot is tervezett. (Szómúzeum és megújítása — Iránytűvel, 1. kötet 673. p.) A népi élet tárgyi világa így válik Illyésnél „kézzelfogható szavak” gyűjteményévé. A mai ember — főleg a fiatalok — számára azonban nemcsak a múlt eltűnt tárgyainak elnevezése jelent problémát, hanem a természettől való eltávolodás következtében a közvetlen természeti környezet tárgyainak és szavainak ismeretlensége is. A csoroszlya és az üröm, a guzsaly és a zsálya, a cégér és a bazsalikom így kerülnek egymás mellé Illyés szó múzeum álban, amelyből a hiányokat pótolva egy képes szótár, „az egészen nagy Larousse" kerekedhetne ki.

A régi értékek őrzése mellett Illyés kritikusan, de nem inkvizítori szigorral, hanem értően mérlegelve vizsgálja nyelvünk teremtő erejét, ítéli meg az új szavakat és fogalmakat. Ezek értékelésekor nyelvünk szellemének ismerete az iránytűje. Nem szereti és helytelennek tartja az olyan kifejezéseket, mint az „állati szép” és az „oltári jó”. Ezeket azért nem használja, mert nem szabatosak, „ .. . úgy akarnak szellemesek lenni, mint azok, akik esztendőszámra ismételgetnek valami ócska bemondást; akik minden érzelmük kifejezésére egyforma vigyorra húzzák a szájukat. ..”

... örömmel fogad viszont néhány olyan szót, amelyek első hallásra furcsának tűnnek, de szemléletességük és képszerűségük elfogadhatóvá teszi őket, hiszen a nyelv ma is élő teremtő erejét bizonyítják. Ilyenek szerinte például a rákapcsol, kikapcsolódás, begerjed szavaink. „ . .. megannyi csaknem lerajzolható ábrázolás. Ha máshonnan jött is. Értelemmel jött. Igazodik a mi teremtő képzeletünkhöz.” (Iránytűvel, 1. kötet 694. p.)

...Az egyszerűség azonban még a népi iró Illyés szerint sem azonos a közönségességgel. A nyelv számára jellemkérdés. Ezért tagadja a trágár szavak elterjedésének jogosságát és azt a szemléletet, amely ezt a nyelvi demokratizálódással magyarázza. A trágárság szerinte az indulatkitörés eszköze, és éppen a demokratizmus fejlődésének akadálya, hiszen.......aki türelmetlenül közöl egyéni akaratot, eleve nem lehet demokrata.” (Illyés Gyula: Iránytűvel, 1. kötet 758. p.).

(„Koszorú”): A nyelvművelő Illyés ne<mzeti köznyelvi gondjaival hadakozik, a költő és író műveiben az irodalmi nyelv egyéni, de eszményiségre törekvő változatát igyekszik megteremteni. A költő azonban tudja azt, hogy mindent a nyelvnek köszönhet, amely gondolatainak, műveinek anyagául szolgál. Háláját a „Koszorú” című versben fejezi ki. Ebben a költő hangján szólal meg a nyelv és a nemzeti közösség gondjait vállára vevő nyelvművelő is, aki egyszerre aggódik a magyar nyelv sorsán és bízik is fennmaradásában, a nép fenntartó erejében.

„Indulat és pátosz, keserűség és ünneplés, reménytelenség és nagy hit ellentéteiből épül a költemény nagy ívű struktúrája . . .

38