Balogh Jolán: Az esztergomi Bakócz kápolna - Magyar Műemlékek (1955)
170. II. Rudolf Giovanni dei Medicihez intézett levelében (1595. szept. 17. Prága) „statuas aliquot aeneas”-ról beszél, Mátyás főherceghez Írott levelében (1595. szept. 18. Prága) pedig „zehen oder zwelf gegossne figuren”-t említ. (Jahrbuch der Kunstsammlungen des allerh. Kaiserhauses. Bd. XV. Wien, 1894. II. Teil. S. CXL. Reg. Nr. 12.255, 12.256.) 171. A XV“XVI. század fordulóján, különösképpen azonban a XVI. században a vas feldolgozásának a technikája nagyot fejlődött. Különféle gépezetek készültek vasból. Ezen a téren Leonardo merész vázlatai különösen jelentősek. Az öntött vasat is ismerték ezidőtájt. A forrasztásról pedig már Theophilus Presbyter (XI—XII. század) írt. (Vö. Beck L.: Die Geschichte des Eisens. I. Braunschweig, 1884. S. 945—952, 986—1003, 977.; II. 1893-95. S. 268-269.) A nagyobb művészi vasmunkák közül kiemeljük a sienai Palazzo Pubblico vasrácsát (ónozott, kovácsolt vas, Giacomo és Giovanni da Siena műve 1444. — Ricci, C.: II Palazzo Pubblico di Siena, Bergamo, 1904, p. 16. tav. 31 — 32.; Bertarelli, L. K.: Guida d’Italia del Touring Club Italiano. Italia Centrale. Vol. II. Milano, 1929. p. 215.), amely nagy méreteivel, kazettás beosztásával már tartalmaz olyan elemeket, legalábbis csírájukban, amelyek tovább fejlesztve a Bakócz kápolna kupolájához vezethettek. Megemlítjük még a szintén nagyméretű kútházakat gótikus ívezetű vaskoronáikkal. Ilyeneket főként Belgiumban és Franciaországban készítettek. (Csányi K.: A vasművesség. Az Iparművészet könyve. Szerk. Ráth Gy. III. Budapest, 1912. 224. 1.) 172. V. ö. Beck op. cit. II. S. 520—524. 1. 173. A budai vizemelő gépre nézve, mely valószínűleg Mátyás király idejében készült, v. ö.: Balogh J.: Mátyás király és a művészet. II. Adattár. Kézirat, 1943. Az esztergomi vízemelő gépezetről Evlia Cselebi írt (Evlia Cselebi magyarországiai utazásai. Ford. Karácson I. Budapest, 1904. 276—278. 1.— Török-magyarkori történeti emlékek. II. oszt. írók. III. köt.). Az utóbbinak karvastagságú vastengelye volt és vaskerekei. 174. 1476-ban a kassaiak Mátyás király esküvőjére olyan edényeket vásároltak és szállítottak, amelyekben egyenként két-két ökröt lehetett egyszerre megfőzni. (Tutkó J.: Szabad királyi Kassa városának történelmi Évkönyve. Kassa, 1861. 226. 1.) Kisebb öntöttvas főzőedények fenn is maradtak. Vö. Mag/. Művelődéstörténet. Szerk. Domanovszky S. II. Budapest, 1939. 363. 1. 175. Jelenleg a miskolci múzeumban. A többi vasajtókra nézve v. ö, Csányi K.: A vasművesség. — Az Iparművészet könyve. Szerk. Ráth Gy. III. Budapest, 1912. 142—146. 176. Wendel, G.: Magyarország bányászatának kritikai története. Budapest, 1880. 93—95. 1. A rozsnyói bánya műveléséhez kapcsolódik az ottani székesegyház Mettertia képe, ennek hátterében vas- bányászatot ábrázoló epizód-jeleneteket láthatunk. (Magyar Művelődéstörténet. Szerk. Domanovszky S. II. köt. Budapest, 1939. 187, 189. 1. Gangéi J.: Rozsnyó műemlékei. Budapest, 1942. 26—29. 1.). Megjegyezzük még, hogy 1522-ben a vas mázsája (centenarius — 56 kg.) 1 forint 10 dénár volt. (Kemény E.: Buda város árszabása II. Lajos korában. Tört. Tár. 1889. 382. 1.) 177. A munkálatok időtartamára nézve a közel egykorú építkezések dátumai jó tájékoztatást nyújtanak. A firenzei Santo Spirito sekrestyéje: 1489 decemberétől 1492 áprilisáig felépült a kupoláig, 1495—1497-ben elkészült a kupola. A krakkói Jagelló kápolna: 1519 májusától 1520-ig felépült a homlokzat frízéig, 1524— 1525-ig a kupola dobjáig, 1525-ben rakták fel a kupola belsejében a kőből faragott kazettákat, 1526-ban fedték be a kupolát kívülről. 1525-ben hozatták a vörös márványt a szobrok kifaragásához, ami 1526-tól kezdve folyt. Végül 1535-ben szentelték fel a kápolnát. (V. ö. Bochnak és Zalozieczky idézett munkáit: 77. jegyzet.) 178. Ez a néhány szó ugyan visszatérő formula a pápai búcsúlevelekben, mégis a Bakócz kápolna esetében szabad valóságos jelentést tulajdonítani neki, mert hiszen a búcsúlevél Bakócz személyes kérésére, római tartózkodása idejében, úgyszólván a jelenlétében készült. 179. Hogy a Bakócz kápolna az Alpokon túli országok kezdődő renaissance építészetéhez viszonyítva milyen példátlanul merész tett volt, ez a legjobban akkor tűnik ki, ha az augsburgi közel egykorú Fugger-kápolnával (1509—1518) vetjük össze. (Halm. Ph. M.: Adolf Daucher und die Fuggerkapelle bei St. Anna in Augsburg. München-Leipzig, 1921.)
