Balogh Jolán: Az esztergomi Bakócz kápolna - Magyar Műemlékek (1955)

1. E sorok írója az 1930-as években foglalkozott először behatóbban a Bakócz kápolna történetével és művészi problémájával. 1931 májusában a budapesti Tudomány Egyetem Művészettörténeti Intézetében tartott előadásában bemutatta a Packh-féle rajzokat és megkísérelte a kápolna tipológiai levezetését, rámutatván arra a kapcsolatra, amely Giuliano da Sangallo épületeihez fűzi. Később, 1933-ban a téma monografikus feldolgozásával foglalkozott (Magyar Művészet. IX. 1933. 23. 1.), majd 1937-ben olaszországi útja alkalmával kereste a kápolna felépítésének, részleteinek analógiáit. A tervezett könyv érdekében összegyűjtötte az idevágó olasz és magyar művészeti anyagot, az írott forrásokat, okleveleket és az irodalmat. Ez a teljesen összegyűjtött forrás- és bibliográfiai anyag, a fényképekkel együtt, Buda 1945-ös ostromakor elégett. így elölről kellett kezdeni mindent. Az újrakezdés nehéz munkája, az elpusztult anyag pótlása azonban csakhamar igen kiszélesedett, új kutatásokkal bővült és messze túlhaladta az első gyűjtés kereteit.

Esztergomi kutatásaimban nagy segítségemre voltak: dr. Kiss Lajos, Szabó Zoltán és Pezenhoffer Antal főtisztelendő urak, a Prímási, illetve a Káptalani levéltárak, meg a Főszékesegyházi Könyvtár vezetői, Vitái József, az esztergomi Állami Levéltár vezetője, dr. Zákonyi Mihály ny. főlevéltáros és dr. Zolnay László, az esztergomi Balassa Bálint Múzeum vezetője. A kutatási engedélyért dr. Csepregi Ignác kanonok, érseki titkár úrnak, a fényképezési engedélyért pedig Gigler Károly kanonok úrnak tartozom hálás köszönettel. Budapesten, az Országos Levéltárban dr. Ila Bálint, a mikrofilm-csoport vezetője volt szíves segíteni. A bibliográfiai adatgyűjtésben dr. Baranyai Béláné és Eszláry Éva segítettek. A kutatások és a fényképez- tetés nem csekély anyagi terhét a Művészettörténeti Intézet vállalta magára. A külföldi tudományos intézetek közül a bécsi Staatsarchiv, a bécsi Nationalbibliothek, a bécsi Albertina, a firenzei Kunsthistorisches Institut, a modenai Archivio di Stato, a varsói Állami Művészettörténeti Intézet, a Lengyel Tud. Akadémia Dokumentációs Központja, a krakkói Wawel Állami Gyűjteményei támogatták munkámat adatközlésekkel és fényképekkel. Szíves segítségükért fogadják valamennyien hálás köszönetemet.

A források és a rajzok, metszetek jegyzékét, valamint az irodalmat a Függelékben közlöm.

A szövegben (5—43 1.) előforduló idegennyelvű idézetek magyar fordítása megtalálható 59—63 lapokon.

2. Leon Battista Alberti: De re aedificatoria libri X. Firenze, 1485. Lib. VI. Cap. 2.

Cosimo Bartoli fordításában (1550) : „nessuno lavoro per nessun altra cosa puó giammai esser piü sicuro da le ingiurie de gli uomini e parimente illeso, quanto che per la dignitá e venustá de la sua bellezza.” (Della

Architettura Libri Died di Leon Battista Alberti. Traduzione di C. Bartoli. Con note

.............. di St. Ticozzi.

Mila

no, 1833. p. 183.).

3. Ilyen értelemben emlékezik meg a kápolna fennmaradásáról az 1762-es Visitatio Barkóczyana : ,,tam mirabili artificio excitata: ut ipsa barbaries truculenta .... huic cappellae pepercerit.”

4. Podhradszky J.: Adatok Bakócz Tamás esztergomi érsek életéhez. Magy. Akadémiai Értesítő. IX—X. 1855. 549— 588. 1.; Fraknói V.: Erdődi Bakócz Tamás élete. Budapest, 1889.; Keresi J.: Bakócz Tamás egri püspök udvartartása és egyházmegyéje. Erzsébetváros, 1910; Horváth ].: A magyar irodalmi műveltség megoszlása. Budapest, 1935. 190—192. 1.; II. kiadás. Budapest, 1944. 190—192. 1.

5. Bakócz Tamás érme. Bronz. Átmérő: 64 mm. Feliratai: THOMAS-CAR-STRIGON-VNGAR- PRIMAS- (az előlapon); SVM-DEA-VIRTVTI-IVRE-LOCATA-COMES- (a hátlapon a delfinen vitorlázó Fortuna alakja körül). Példányai: Budapest, M. Történeti Múzeum, Éremtár; Firenze, Museo Nazionale; London British Museum. Esztergomban, a Főszékesegyház kincstárában másolatpéldány ólomból. Irodalom : Mathes J. N.: Veteris Arcis Strigoniensis descriptio. Strigonii, 1827. p. 56. Tab. XIII. -.Bergmann J. : Medaillen auf berühmte und ausgezeichnete Männer des Österreichischen Kaiserstaates. Wien, 1844.

I. S. 55—60. Taf. V. Nä. 28.; Török ].: Magyarország prímása. Pest, 1859. 164. 1.; Armand A.: Les medail- leurs italiens. III. Paris, 1887. p. 210—211.; Gobi Ö.: Magyar egyházi emlékérmek. Numizmatikai Közlöny. X. 1911. 85. 1. 2. sz. (másolat), 3. sz. (eredeti); Wes^erle ].: Hátrahagyott érmészeti táblái. Budapest, 1911.

II. kiadás. G. IV. tábla. 10. sz. (másolat); Fraknói V.: Erdődi Bakócz Tamás. Budapest, 1889. 206—207. 1.; Fraknói V. .- Erdődi Bakócz Tamás műtárgyai. Archaeológiai Értesítő. IX. 1889. p. 118. 1.; Hill, G. F: Notes on Italian Medals. XIII. The Burlington Magazine. XXII. 1912. p. 132. (észak-olasz jellegű); Hill G. F.: A Corpus of Italian Medals of the Renaissance. London, 1930. p. 856—859. Ns. 857. (Még 1507 előtt készülhetett a pátriárkái méltóság elnyerése előtt. Talán római munka.); Leopold A.: Esztergomi főszékesegyházi kincstári katalógus. Budapest, 1942. 28.1. 53. sz.; Genthon I. (szerk.) : Esztergom műemlékei. I. rész. Budapest, 1948. 284. 1. (római munka; az esztergomi ólom-másolat) — Magyarország műemléki topográfiája. I./l. kötet.

6. Veress E.: Olasz egyetemeken járt magyarországi tanulók anyakönyve és iratai. Budapest, 1941. p. 47—48> 369-371, 505-506; 258.

7. Bakócz kancelláriai tisztségeire nézve v. ö. : Szilágyi L.: A magyar királyi kancellária szerepe az államkormányzatban. 1458—1526. Turul. 44. köt. 1930. 47—48. 1.

8. 1512. február 2. Róma. A mantovai követ jelentése a mantovai őrgrófhoz Bakócz római tartózkodásáról: „Hano menato a bel veder la Statura ehe serise a V. S. ehe era stata ritrovata Tiberinus : et una altra statua marmorea gie ha fato menar il papa quäl ha auta da M. Agnello di Mafei fratello del prior di Sto Antonio di Mantova et é una Chleopatra qual é una bella statua”. (Mantova. Archivio di Stato. Archivio Gonzaghesco. E.'XXV. 3. — M. Tud. Akadémia oklevélmásolatai.)

Az első szobor valószínűleg azonos a Tiberis folyóistent ábrázoló szoborcsoporttal, amelyet 1512 januárjában találtak és 1512. február 2-ika előtt vittek a Vatikánba, ahonnan 1802-ben Napóleon Párizsba vitette s azóta a Louvre-ban van. (Vö.: Amelung W.: Die Sculpturen des Vatikanischen Museums. Bd. I. Berlin, 1903. S. 132.). A második szobor az alvó Ariadnéval azonosítható, amelyet Winckelmannig Cleopatra szobrának tartottak. Ezt a szobrot is kevéssel 1512. február 2-ika előtt vitték a Vatikánba. (Amelung op. cit. II. 1908. S. 642.)

A két antik szoborra vonatkozó adatokat Dr. Szilágyi János György szíves segítségének köszönöm.

47