Az esztergomi államilag engedélyezett és városilag segélyezett zeneiskola évkönyve az 1937-38. tanévről, I. évfolyam (1938)

15 Vizsgát nem tesznek, de módjukban áll a növendékhangverse­nyeken való szereplés. Látogatási bizonyítványt kaphatnak. Ha valamelyik növendék az előirt évi tananyagot késői beiratkozás, betegség, vagy egyéb ok miatt elvégezni nem tudja, azért nem kell az osztályt ismételnie, hanem a követ­kező tanévben folytatja ott, ahol az előzőben elhagyta. És ha a tanév közben elvégzi egy osztály előírt tananyagát, rend­kívüli osztályvizsgát tehet, amelynek alapján felsőbb osz­tályba léphet. Ugyanazon főtanszakon két osztályból egyszerre vizsgázni nem lehet. A beiratási díj és a tandíj még nincsen megállapítva. Kellő időben közölni fogjuk a helybeli újságokban. A tandíjnak havi részletekben való fizetése meg van engedve. A tandíj megfizetése arra a félévre, amelyre a növendék beiratkozott, feltétlenül kötelező. — Növendékeket havonkénti tanításra nem vállalunk. A beiratásra az újonnan beiratkozó kiskorú növendé­keknek szülő vagy gyám kíséretében kell jelentkezni. Az újonnan beiratkozóknál bemutatandó a születési anyakönyvi kivonat és, ha már jártak máshol zeneiskolába, úgy annak bizonyítványa is. Minden újonnan jelentkező növendéknek (kezdő vagy haladónak) zenei képességeinek megállapítása és az osztály­beosztás végett felvételi vizsgát kell tennie. Ez a vizsga díjtalan. Szegénysorsú szorgalmas és tehetséges növendékek tan­díjkedvezményben részesülhetnek. Az ezirányú kérvényt sze­génységi, vagy legalább vagyontalansági bizonyítvánnyal együtt kell benyújtani. Tandíjkedvezmény azonban csak leg­alább három hónapi tanulás után adható. A növendékekkel hetenkint kétszer 30 percet foglal­kozunk. Óramulasztást a növendékek igazolni tartoznak. Már két igazolatlan óra (melléktantárgyból is) a magaviseletből kettes osztályzatot von maga után. Intézeten kívüli hangversenyen növendék csak az igaz­gatóság engedélyével működhet közre. A hirdetési táblán közzétett utasításokat a növendék köteles tudomásul venni és magát ahhoz tartani.

Next

/
Thumbnails
Contents