Az esztergomi államilag engedélyezett és városilag segélyezett zeneiskola évkönyve az 1937-38. tanévről, I. évfolyam (1938)

5 zett rendelet 21. §-ának első bekezdése két hónapig terjedhető elzárást, a második bekezdés pedig 200 pengő büntetést helyez kilátásba. * * * Az elmúlt tanévben is megtartottuk szokásos növendék- hangversenyeinket; kettőt Esztergomban és egyet Dorogon. A hangversenyek iránti érdeklődés és a siker egyaránt szép volt. Egyéb hangversenyt — okulva a múltak tapasztalatain — nem rendeztünk, de ha a körülmények megengedik, jövőre ismét szeretnénk rendezni. Zeneiskolánk növendékeinek évvégi létszáma hárommal volt több az előző tanév évvégi létszámánál. * * * Beszámolónk nem lenne teljes, ha elmulasztanánk megköszönni dr. késmárki Frey Vilmos főispán, dr. Bánomy Antal városi főjegyző és Perédy Ferenc városi számvevőségi főtanácsos uraknak az intézetünk iránt tanúsított érdeklődését és jóindulatát ; úgyszintén dr. Balogh Albin bencésgimnáziumi igazgató úrnak, hogy növendékhangversenyeink megtartására a gimnázium dísztermét átengedni szíves volt. Köszönjük nekik és a többi jóakaróinknak, hogy ügyün­ket szóval és tettel felkarolták, valamint a helybeli sajtónak, hogy a Zeneiskolával kapcsolatos események közlésével hatha­tós segítségünkre voltak. # # * Szeptember 6. és 7-én voltak a beíratások. 8- án alakuló tanári értekezlet; órarendbeosztás. 9- én a tanítás megkezdése. 16-án átköltözés a Szent István elemi iskolából a Kölcsey u. 3. sz. alá. Október 31-én Molnár Klára hegedűművésznő saját kérelmére megvált az intézettől. November 4-én Mlinkó Klára, az új hegedűtanárnő megkezdte működését. December 22-től január 6-ig karácsonyi szünet. Január 16-án félévi osztályozó értekezlet.

Next

/
Thumbnails
Contents