Pór Antal: Az Esztergam-várbeli Szent István első vértanuról nevezett prépostság története (1909)

38 A SZENT ISTVÁNRÓL NEVEZETT Bakócz Tamás készségesen teljesítette a választott győri püspök megkeresését, hártyán közjegyzői okiratot állíttatott ki, melyet saját, piros viaszba nyomott, függő kerek pecsétjével megerősített.1 Gosztony András prépost emlékét föntartja ez okiraton kívül a szent István első vértanú társas egyházában, ahova temetkezett, föltalált, felső részében töredezett, de szépen, alighanem a Bakócz- kápolna mesterétől díszes renaissance-stilben faragott sírköve, mely­nek fölirata: Andreas Gaston templi antistes, pietate in Deum ac patriam, liberalitate in suos, beneficencia in omnes doctos probosque clarus, cunctis defletus obiit XXII die Octobris 1499.2 De nem csupán egyháziak gyarapították az esztergom-várbeli szent István első vértanúról nevezett egyház társas káptalanát, hanem világiak is vetélkedtek velők, hogy tiszteletöket föltüntessék ezen ősrégi, a Szent István első magyar király nevéhez fűződő szentegyház és buzgó papjai iránt. 1513. május 24-én ugyanis megjelent a nevezett társas káp­talan mind a nyolc tagja, nevezet szerint Armai Gergely, Nyír­bátori István, Miskolczi Máté, Somosi Bereck, Verebélyi András, Segesdi Bálint, Pápai Márton és Rudabányai Gergely kanonokok3 és önként megismerték az esztergami főszékesegyházi káptalan előtt, hogy nagyságos Gergelylaki Buzlay Mózes, a királyi fölség udvarmestere, mint nemes Várashelyi Ewsy (Ősi) Györgynek, az esztergami érseki palota sáfárjának (provisoris) utolsó rendelete végrehajtója átadta nekik ama 400 arany forintot, melyeket a bol­dogult Ewsy György örök alamizsnául rájok hagyott nemcsak, mert porlandó tetemének helyt engedtek, hanem azon kötelezett­ségért is, hogy két szent misét mondjanak hetenkint az elhunytért, egyet pénteken a Krisztus kínszenvedéséről, mást hétfőn Mind­szentről, mely kötelezettséget midőn elvállalják, egyúttal Buzlay Mózes urat és örököseit a mondott 400 forint átvételéről nyug­tatják.4 1 A Szepesolasziból származott Karh Márton fia, István pápai közjegyző által kiállított okiratot 1. az esztergami fökptlan házi Itárában 53. f. 3 ny. 22. sz. 2 Ez emlék az esztergami főszékesegyház sírboltjában őriztetik ; rajza megvan Mathes idézett müvében, VI. tábla B. 3 Ez okleveleinkben az utolsó alkalom, hogy a szentistváni káptalan együttesen jelentkezik, amiért a kanonokok neveit itt kitettük. 4 Hártyán írt eredetije az esztergami fökptlan házi Itárában 53. f. 1. nv. 16. sz., melyről piros-zöld kék selyemzsinóron a főkáptalannak immár csak

Next

/
Thumbnails
Contents