Einczinger Ferenc: Az Einczinger-család története (1935)
a megszálló sereg, fegyverek után nyomozva, házkutatást tartott a városban. Nagyatyánk csak sokára határozta el magát arra, hogy lőfegyvereit a házi kútba süllyessze. Máig ott maradtak mind betemetve. De nemzetőri kardját jobb helyre dugta el. Atyánk, Einczinger György, még a céhrendszer alatt szabadult fel és vándor szakkönyvvel igazolta a felvétele előtt szakmájában eltöltött, köteles három évi vándoridőt, amelynek során Bécs, Baden, Salzburg, Brixen és Botzen osztrák városokban tanulta tovább iparát. Mint társmester tagja volt az esztergomi sütők és molnárok céhének egészen a céh feloszlatásáig. A céh rendszer ugyanis az 1872. VII. t.-c. alapján megszűnt, mert a haladó kor gazdasági életébe már nem volt beilleszthető. Atyánk, sokak „Gyuri bácsija“, érdekes történeteket tudott vándordíjáról, majd egy későbbi velencei útjáról. Téli estéken gyakran ültük körül, hallgatva elbeszéléseit. A hatodik „latin“ iskolát végezte az 1848—49-es szabadságharc kitörésekor. Erről is sok személyes emléke volt. További iskolázása elmaradt, mert, mint legidősebb fiát, apja az üzletbe állította. Nagy riadalom volt egyszer a házban, amikor Simor prímás magához hívatta őt. Atyánk bajt sejtett, pedig nem is volt baj, mert a prímás csak meg akarta ismerni és közölte vele, elismerése mellett, hogy a szá-