Klinda Irma: Az édes anyához. Gyermekei neveléséről. (1906)
26 komoly, kimért és kevésszavú. A folytonos nógatás, szidás, zsörtölés nagyon ritkán, vagy soha sem vezet jó eredményre. Különben erre alig is lesz szüksége az anyának, ha maga is föl tudja találni minden munkájában a szépet és jót, s ha ugyanezt megismerteti gyermekével is. Ez vonzó mágnes a munka szíves teljesítésében, noha igaz, hogy ezt csak a serdülő korban lehet jól megértetni a gyermekkel. De ha egyszer megértette, föltalálta, átérezte a szépet és jót a munkában, bízvást számíthatni reá, hogy nem fogja azt többé kényszerű szak- mánynak tartani. A gyermek munkáját mindenkor úgy válassza meg az anya, hogy nevelése, hivatása megválasztásánál az ő boldogsága és szerencséje, az ő jövője legyen szem előtt. Ne csigázza föl terveit az anya igen magasra, ne építsen légvárakat, hogy ne legyen kénytelen fele úton megállani és gyermekét az élettől elkedvetleníteni. Mert különben az anyát csak hiúság és önzés vezeti, nem pedig gyermekének igazi boldogítása. Élni úgy, hogy kicsi körünk gondjai ne nyomjanak, sőt serkentsenek; hogy kötelességünket örömmel és szeretettel telje-