Gábris József: Az alma mater dicsérete (1992)
sőt egészen a tengereken túlra is. Akadtak a távol élők közül is, akik eljöttek, részt vettek a két napig tartó ünnepségen. Mert, ha az „öregek” nincsenek, bizony elég könnyen megszámlálhatták volna a közönséget. Nem lehet fátylat borítani azokra a pillanatokra, amikor 70-80 éves öreg tanítók keresték volt diáktársaikat, akiket évtizedek óta nem láttak, de bíztak abban, hogy a nagy eseményen megjelennek, épp úgy mint ők. Nem lehet elhallgatni azokat a pillanatokat, amikor a régi emlékeket, diákkoruk „prepa szellemét”, a fiatalabb nemzedék tagjait keresték, esetenként követelték. Igaz, közülük sokan nem vették tudomásul, hogy diákkoruk óta haladt az idő. Néha naivnak tűntek, de őszintének és végtelenül ragaszkodónak. Ezt különösen a második nap eseményei bizonyították, amikor már az övéké volt az „egész terep”, amikor - éppen emiatt - gátlásaik is feloldódtak. Lelkesen ünnepelték a közülük is kikerült pályázatok győzteseit, akik az általuk fizetett tagsági díjból kapták jutalmukat. Büszkék voltak arra, hogy mindkét emléktáblát ők emelték. Határtalan lelkesedéssel ünnepelték a 97 esztendős valamikori társukat, aki a táblák leleplezésekor emlékezett az iskolára, valamikori diáktársaira, tanáraira. Legalább harmincán hónapok óta, izgalmaktól gyötörve készültek arra, hogy harminc- negyven év után, ismét énekkart alakítanak és elénekelnek pár dalt azok közül, melyek diákkorukban műsoron voltak, vagy netán valamelyik kedves tanáruk is szívesen dúdolta. Könny fakadt a szemekben, amikor megtörtént a „fellépés”. Ezt sem szabad eltussolni, mint ahogyan azt sem, hogy ünnepségük zárásaként tömött autóbusszal utaztak a város két temetőjébe, hogy megkoszorúzzák valamikori tanáraik sírját. Csak ezután távoztak a városból. Sokan közülük talán már soha nem jönnek Esztergomba. Erről nem ők tehetnek, ennek a biológia kegyetlen törvényszerűsége az oka. Az iskolához való ragaszkodásukról példát meríthetnek azok a majdani fiatal utódok, akik közül többen ugyancsak szereplői voltak e két napnak. A nevelőképző intézményeknek meg kell j _________j — «.j hí, mívűrnii\jáL, vmu iaga;>£Kuuaí> szellemei, gond olatát. Erre is figyelmeztetnek az ünnepség idősebb főszereplői. (G. J.) 10. SZ. MELLÉKLET Adatok a 150 év történetéből Az első tanítók, összesen huszonhatan 1843-ban kapták meg oklevelüket, 1861-ben már egy leány is oklevelet szerzett, elsőként az esztergomi képzőben. Őt csak 10 év múlva, 1871 -ben követte a második. Később, 1878-ban két leány, majd 1881 -tői - egy-két év szünettel - többen is szereztek oklevelet. 1903 és 1919 között viszont egyetlen leány sem képesítőzött az intézetben, míg 1920 és 1926 között (a leányképző már 1922 őszétől működött!) harminchatan kaptak oklevelet a fiúképzőtől. A leány- és a fiúképző 1949 őszén egyesült, ezért ettől kezdve a képesítőző leányok az egyesült képző adataiban szerepelnek. Összesítve 1842 (1861) és 1961 között - amíg a képzés középfokú volt — 1310 leánynak és 2752 fiúnak adtak ki oklevelet, összesen tehát 4062 ifjú nevelőt indított útnak az alma mater. 53
