Gábris József: Az alma mater dicsérete (1992)
Másfél évszázada hangzott el „Megkívántatik minden iskolamesterben az egészséges test, ép érzékek, józan ész, ítélet és emlékezet, s ezek mellett főképp, hogy indulatait zabolán tartsa. Legyen béketűrő, s oly szeretettel viseltessék a kisdedekhez, hogy azoknak minden tévedését felháborodás nélkül elviselhesse, szelídséggel és nyájassággal igazíthassa. Ki e tulajdonságokkal nem bír, vagy azokat magáévá tenni nem óhajtja, lépjen inkább vissza szándékától s válasszon inkább más pályát, mert ezek nélkül a tanítói hivatalnak, magának és másoknak csak terhére lenne.” (Rendek József tanár szavai az új intézmény diákjaihoz 1842. november 3-án.) Prepák - preparinák Hazánkban egészen a XVIII. század végéig alig beszélhetünk tanítóképzésről és népiskoláról. A tanulni vágyókat kezdetben papok, de leginkább írni-olvasni tudó egyéb egyházi személyek vagy a földesúr - a jobbágynál alig magasabb műveltséggel bíró - világi alkalmazottjai tanították a legszükségesebb alapismeretekre. A század végén megjelent Ratio Educationis elrendelte, hogy minden tankerületben négyosztályos elemi iskolát állítsanak fel. Ennek az iskolának a negyedik osztályában képezték a leendő vagy már működő képesítés nélküli tanítókat „szakképzett” iskola- mesterré. Ezen normáliskolával kapcsolatban lévő kezdetleges tanítóképzőt nevezték ekkor preparandiának, azaz a tanításra előkészítő iskolának, míg később mesterképző iskolának. Az itt tanulmányokat folytató fiatalok lettek a prepák, később, amikor a leányok is tanítónak állhatták, ők pedig a preparinák. A tanítóképzés azóta hatalmas szervezeti és tartalmi változáson esett át, de a preparandia, a prepa, a preparina elnevezés egészen századunk közepéig fennmaradt, melyet a mindenkori képzősök büszkén viseltek, hiszen ez az elnevezés is megkülönböztette őket a más típusú középiskolába járó társaiktól. Azóta a kifejezések elfelejtődtek, de az idősebb generáció tagjai ma is büszkén használják, mint annak idején, ifjú korukban.
