A Szent István királyról nevezett esztergomi ősrégi papnevelő intézet hittudományi főiskolájának értesítője az 1896-97 iskolai évről (1897)

AZ INTÉZET TANULMÁNYI RENDSZERE, i. A végzett tananyag. A papnevelő intézetben folytatott tanulmányoknak czélja a növendéket, az apostolnak Titushoz intézett szavai szerint, arra képesíteni, hogy inthessen az üdvös tudomány által és az ellen­mondott megczáfolhassa. (Tit. i, 19.) A tananyag megállapí­tásában ezért tekintettel kell lenni egyrészről mindazon ismere­tekre, melyeket a pap által betöltendő változatos hivatalok meg­követelnek és másrészről azon szükségletekre, melyeket a kor­szellem s a társadalomnak helyzete jelenleg támasztanak. Ezen vezérelvek szerint az esztergomi papnevelő intézet tanulmányi rendjének keretében a következő tudományszakok foglalnak helyet: Ószövetségi szentirástan, Újszövetségi szent- irástan, Alapvető hittan, Ágazatos hittan, Lelkipásztorkodástan, Erkölcstan, Egyházjog, Egyháztörténelem, Bölcselet, Hitelemzés- tan, Neveléstan, Egyházi szónoklattan, Magyar közjog, Szertar­tástan, ezekhez járul még a Gregorián énekben nyújtott oktatás. A felsorolt tudományszakok közül az intézetben uralkodó váltakozó rendszer miatt az Ószövetségi szentirástan, az Alap­vető hittan, az Egyházjog a lefolyt 1896—97. tanévben nem adattak elő. Az előadott tudományszakok félévek szerint beosz­tott tananyaga a következő volt: I. FÉLÉV. Újszövetségi szentirástan. a) Részleges bevezetés az Újszö­vetség szt. könyveihez (Introductio specialis in libros ss. N. T.), és pedig a négy evangéliumhoz, az Apostolok cselekedeteinek könyvéhez, szt. Pál apostolnak a Rómaiakhoz és a Korinthusiak- hoz irt leveleihez, a nehezebb helyek külön értelmezésével együtt.

Next

/
Thumbnails
Contents