A szatmári irgalmas nővérek vezetése alatt álló Esztergom-vizivárosi érseki nőnevelő-intézet értesítője az 1939-40. iskolai évről (1940)

25 A hazáját és szabadságát hősiesen védő finn testvéreink számára ugyancsak önkéntes adományokból 80 P 60 f-t küldöttek. A szociális munkából is szépen kivették részüket azzal, hogy 22 szegénysorsú gyakorló elemi iskolai tanuló számára 165 P értékben kelmét vásároltak, amelyet maguk szabtak ki és varrtak meg. A felruházást a karácsonyfa-ünnepéllyel kapcsolatban eszközöltük. Növendékeink általában véve rendszeretők, kötelességteljesítők, jótnodo- ruak, erkölcsi tekintetben kifogástalanok. Súlyos fegyelmi kihágás nem volt. 2. Tanítás. A líceumban a nagym. m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter úr 133.864/1939. IX. sz. rendelete szerint arra törekedtünk, hogy jól megalapo­zott. gyakorlati irányú műveltség birtokába juttassuk növendékeinket s ezzel főkép a gyakorlati életpályákra, valamint a neveléssel kapcsolatos élethiva­tásokra készítsük elő őket. Ennek a célnak érdekében arra törekedtünk, hogy az elsődleges célnak — a művelt leánynak — kialakítása mellett a tanítás jellege és szelleme egészen gyakorlatias legyen, amelynek révén egyrészt tel­jes mértékben megszerezzék azokat az ismereteket, amelyekre nekik mint művelt nőnek, feleségnek, anyának és háziasszonynak szükségük lesz, másrészt a taní­tási anyagban rejlő nevelőhatásnak kiaknázásával kifejlesszük bennük a leendő hivatásuk jó betöltéséhez szükséges értékes tulajdonságokat. Ehhez képest a mindennapi haladó élet követelményeire való tekintettel gondosan választot­tuk ki a tanítás anyagát, komoly felkészüléssel állapítottuk meg feldolgo­zásának módját és gyakorlati alkalmazásának lehetőségeit. Kerültük az elmélet túltengését, de mindig törekedtünk arra, hogy a tanítás anyagán az önálló meglátást, Ítélést, fogalmi ismeretet és rendezést elvégezzük. Mind­ezeken túl — ugyancsak gyakorlati értékénél fogva — különös gondot for­dítottunk a nyelv magyarosságának, a szóbeli előadásnak, az önálló fellépés­nek s az egyes tárgyak keretében kínálkozó gyakorlati tevékenységnek fej­lesztésére. A tanítónőképzőben — régi eljárásunkhoz híven — a szakjelleg kidom­borítására, a gyakorlatiasság érvényesítésére, a nevelőhatások kiváltására s a sok­oldalú tanitói tevékenység megvalósítására törekedtünk. Ezen cél érdekében a tanári testület jó példát és ösztönzést ad a jelölteknek a maga gondos és alapos felkészülésével, módszeres tanításával, személyi értékeinek érvényesítésével : összeszedettségével, nyugalmával, lelkének derűjével, segítőkészségével, a tanítási anyag ügyes feldolgozásával és szuggesztív hatásokkal. Csak így sike­rül elérnünk, hogy nemcsak ismereteket szereznek növendékeink, hanem értelmük fejlődik, látókörük tágul, érzelmeik nemesednek, erkölcsi felfogásuk szilárdul, jellemük tökéletesedik és cselekvő készségük előnyösen kialakul. A nevelésben és tanításban, valamint a gyakorlati kiképzésben köve­tendő egyöntetű eljárásunkat módszeres értekezleteinken tárgyaltuk meg s a hozott határozatok szerint jártunk el. Ezidén is kiemejük, hogy a gyakorlatiasság elve szép eredményt mutat fel, amit bizonyít a szertári eszközöknek és szemléltető képeknek egész sora, amelyeket növendékeink egyes tárgyak gyakorlati óráin s — önkéntes vál­lalkozással — azonkívül is készítettek. Az ifjúsági önképzőkörben, a Mária- kongre^ációban s ünnepélyeink megrendezésénél is jólesően tapasztaljuk

Next

/
Thumbnails
Contents