Zolnay László: A magyar muzsika régi századaiból (1977)
zépkori muzsikáról jobbára úgy szoktunk beszélni, hogy a mai modern fogalmakat vetítjük vissza elillant időknek egészen más jellegű valóságaira. Hiszen ne feledkezzünk meg arról: a középkor koraibb századaiban a muzsika a vallásos szertartástól, a költészettől, a színjátszástól, a változatos népszokásoktól még nem különült el. Mai zenei műfajaink mások - jóval differenciáltabbak -, mint a középkoréi. Ezért azután akaratlanul megesik, hogy mai fogalmainkkal kíséreljük meg a mainál jóval komplexabb - kevésbé differenciált - középkori muzsika jelenségeinek jellemzését. A zene - az időknek hajnalán - egy napon fogant és született a költészettel. Sem a görög rapszodoszok, sem Attilának meg a honfoglaló magyaroknak énekmondói, sem a középkori trubadúrok, de az egyházi énekszerzők sem ismerték a zenétől független verset és a verstől független zenét. A költészettel egyidős muzsika a versben, a szövegben kimondott téma mellett jó ideig csupán kísérő szerepet játszott. A zene ancillája, cselédje, szolgálója volt a versnek — csakúgy, mint a skolasztikus filozófia a teológiának. A muzsikát a szöveg, a program, a téma határozta meg, akár hangszer kísérte, akár énekhang dalolta is a szöveget. A zene - a muzikális kíséret - csak az utóbbi három évszázad Európájában vált függetlenné az irodalmi szövegtől. így a muzsikának is meg kellett vívnia a maga függetlenségi, vagyis szabadságharcát ! És ez a tudományok történetében megszokottabb dolog, mint a művészetek történetében! Bár egyes ilyen megkésett, retardált művészeti folyamatnak - mint amilyen például a képzőművészetek felszabadulási kísérlete a téma terrorja alól - ma is tanúi lehetünk. A programszerűség, a tematizmus a középkor muzsikájának 7»
