Zolnay László: A magyar muzsika régi századaiból (1977)

Eszerint a kegyes püspöknek a dalra s a malom forgatására vonatkozó megjegyzése: — Ecce symphonia hungarorum! — nem holmi elvonatkoztatott, ódái elragadtatás, hanem szelíd gúny. A püspök kísérőjének a - latinul symphoniának nevezett - tekerőlantot, a csimpolyát idézte fel. Ezt a hangszert, amely akkor már jól ismert volt, ugyanolyan mozdulatokkal kellett megszólaltatni, mint amilyenekkel az éneklő, dalos kedvű leányka a kézimalom kerekét forgatta. Vagyis Gellért püspök emlékezetes - „a magyarok szimfóniájára” utaló - szava félig tréfás metafora volt: a püspöknek a kézimalom forgatása a tekerő- (vagy forgó-) lant mozgatását idézte fel.74

A kezdeti kereszténység korában nehéz elválasztani az egyházzenei emlékeket a világi zene emlékanyagától.

Szent Gellért 1001-1004 körül írt elmélkedésében - Delibera- tio Gerardi super hymnum trium puerum - fel-felcsattan a papoknak rossz szokásai ellen. Mondván: a papok kedvelik a vadászatot, a perlekedést. De nem vetik meg a rablást, az elnyomást s a jokulátorokat sem !7'

De még egy — eddig kevéssé ismertetett - zenetörténeti emlékünk is felidézi Szent István király korát. A XIII. században leírt - vagy XIII. századi másolatban fennmaradt - ún. Lengyel Krónika az. Ez a forrásmű elmondja, hogy Mieszko lengyel fejedelem (valószínűleg ennek fia, a 992-1025 között uralkodott Vitéz Boleszláv76) és sógora, I. István magyar király az Úr 1000. esztendejében Esztergomban szövetségre léptek. A véd- és dac- szövetség megkötését nyolcnapos - afféle fél országra szóló — áldomás követte. Mégpedig „húros hangszereknek, énekeknek, doboknak, karénekeknek, hegedűknek és sípoknak muzsikájára”1''.

Becses adatok ezek. Még akkor is, ha nem annyira Vitéz Boleszláv és Szent István korát, hanem a XIIL századot jellemzik.

56