Zolnay László: A magyar muzsika régi századaiból (1977)
Katonatánc - zsolozsmaszóra (A Sankt Gallen-i kaland) 926-ban egy kisebb magyar sereg rontott Svábországra. Egyik egységük a Bóden-tótól délre, Szent Gál kolostorának — Sankt Gallennak - vette útját. Az apátúr és a szerzetesek sietve vonultak a Sitter melletti Walburgba. A nőket, gyermekeket a tó bal partjára, Lindau mellé, Wasserburgba vitték. A barátok közül csak egy, a félkegyelmű, félnótás - simplicis- simus et fatuus — Heribaldus maradt ott. Együgyűsége - köznevetség. Ezúttal a magyarok elől való menekülésre sem tudták rávenni.-Meneküljön, aki akar! - hajtogatta. - Nekem a kolostor sáfára idén még a sarumra való bőrt sem adta meg. Én nem megyek... Amikor aztán 926. május 2-án a magyarok, kezükben Íjjal, lándzsával, vállukon tegezzel - lóháton - ott termettek, Heribaldus nyugodtan sétálgatott a kolostor előtt. Eleink rárohantak, hogy megöljék. Ám hadd idézzem fel itt e híres kalandnak kissé részletesebb leírását! Ügy, mint azt az esemény után frissiben Ekkehard barát feljegyezte. Itt-ott felcsillan benne az is: miképpen csendült fel harcosaink ajkán a dal meg a csatakiáltás! Voltaképpen hadizenénknek első tételes adatai ezek a Sankt Gallen-i emlékek! A kolostor előtt sétálgató Heribald magyar támadóira vezéreik, tisztjeik ráparancsoltak: hagyják őt békén. Majd tolmácsuk segítségével vallatóra fogták. Hamarosan látták, hogy félkegyelmű. Ezen nevettek. Majd a kolostor átkutatására magukkal vitték. A barát - kisebb-nagyobb zajongások után - két hordó 36
