Zolnay László: A magyar muzsika régi századaiból (1977)
s világhírt szerzett virtuóz és zeneszerző volt már, amikor János Zsigmond gyulafehérvári udvarába szegődött mint udvari lantos. János Zsigmond annyira szívébe zárta őt, hogy az Alsó Fehér megyei Alsó Gáld falut néki adományozta.12 Amikor aztán az ifjú muzsikáló fejedelem alig harmincegy éves fejjel meghalt, Bakfarkon újra erőt vett a világvándorlás szenvedélye. 1572-ben neki is vágott, s meg sem állt, amíg Itáliába nem ért. Itt, Páduá- ban, részben diákoknak muzsikálva, részben őket zenére tanítva 1576. aug. 22-én, 69 éves korában, pestisjárványban halt meg.1’ Szapolyai János Zsigmondot Báthori István (1533-1586) követte az erdélyi fejedelmi székben. Báthori négy évig tanult a páduai egyetemen. Talán itt szerezte zenei ismereteit is. Rangos udvari zenekart tartott. Muzsikusai közt sok idegen is akadt. Fúvós zenekarának karmesterét Duszának nevezték. Halálakor Dusza hagyatékában több ládányi hangszert találtak. Amikor azután 1576. március 16-án Báthorit a lengyel rendek királyukká választották, jó néhány magyar zenészét magával vitte Krakkóba. Számadáskönyveiben Albertus, Cristophorus, Majlát, Boros nevű trombitásoknak, kürtösöknek, dobosoknak s dudásoknak nevét olvassuk. Báthori lengyel királysága idején lombosodik ki a lengyel reneszánsz műzenéje (amelynek Budával való gótikus kapcsolataira már Heinricus Finckkel kapcsolatban rámutattunk), s ekkor indul világhódító útjára tánczenéjük is. A kor zenei kódexeiben éppen oly sűrűn találkozunk polonicákkal meg a chorea poloni- cával, mint Itáliában a magyar ballókkal meg az ongarescákkal. Báthori István - lengyel királysága elfoglalásakor - nem minden erdélyi fejedelmi muzsikusát vitte magával. Ezek jó részét trónja örökösére, Báthori Kristófra hagyta. Utóbb, 1581 és 1588 350
