Zolnay László: A magyar muzsika régi századaiból (1977)

Országutak csavargó igrice, mint a városi polgári élet réme, holmi garabonciásként jelenik meg. De nem a valóságban! Hanem az országok és az egyes városok törvénykönyveiben!

Vihart arató szélvészvető az igric, a társadalmi rend és nyugalom bontó-rontója, varázslók, boszorkányok rokona. •

A hisztriót, a jokulátort már a Karoling-törvények kirekesztik a társadalomból. Régi egyházi és világi tilalmakat ismétel a mi Anonymusunk, amikor dőre, balga beszédnek mondja az énekmondók dallott hagyományait. De ezt ismétli meg az 1279. budai zsinat is. Mondván:

.. .papok és klerikusok tartsák távol magukat mindennémű tisztességtelen üzelmektől. .. mimusokat, hisztriókat, jokuláto- rokat ne hallgassanak. .Ezek a - végre sosem hajtott - 1279. évi budai zsinati határozatok azonban korántsem holmi honi specialitások. Egyszerű megismétlései azok az 1215. évi lateráni zsinat statútumainak!

Ám - s a nem csekély paradoxonok egyike ez! - hiába marasztalja el a kegyes sagredói Gellért püspök a jokulátorokat, meg azokat a papokat, akik jokulátoroknak művészetében gyönyörködnek. Hiába kárhoztatja Szent István királyunk szolgaságra a „gyászmagyarokat”, a Lech-mezei vereség állítólagos hírmondóit. Kikben Sebestyén Gyula joggal sejti sámán vallásunk papjainak maradékát! Az objektív történeti emlékanyag a tilalmaknak szeges ellentétét bizonyítja. Mert ténydolog, hogy a középkor emberei daloltak, táncoltak, muzsikáltak - olykor még a temetőkben is - úgy 1279-ben, mint utóbb, 1349-ben. Az istenfélő Trithemius apát ugyanis 1349-ben mély megdöbbenéssel szemléli a Magyarországon is felbukkanó flagellánsokat; „megbotránkoztató és gyanús” a magatartásuk. Hiszen magama- gukat korbácsoló vezekléseik nemegyszer bacchanáliákba csaptak át.“6