Zolnay László: A magyar muzsika régi századaiból (1977)

Háborús időkben a muzsikusok megszerzése megnehezült. Amikor 1620-ban Bethlen Gábor erdélyi fejedelem a besztercebányai gyűlésre készült, Thurzó Imrét, prágai követét többször is sürgette: Csehországban szerezzen neki jó muzsikásokat, hogy azok az országgyűlés idején udvarolják. Ezekre a cseh zenészekre oly nagy súlyt helyez Bethlen Gábor, hogy megírja Thurzónak, náluk nélkül meg se jöjjön. . . A fejedelem kívánsága ellenére Thurzó egy szál árva flótással (fiotista) jött meg; többet nem tudott szerződtetni. Erre Bethlen arra kéri: írasson a me%eric%i hegedűsnek, hogy csak az országgyűlés időtartamára jöjjön Besztercére néhányadmagával. „Az munkájáért jól contentálja majd az jámbort...”

Toronyzenészek sztrájkja Bártfán

így hát a városok sem szereztek maguknak egykönnyen jó toronyzenészeket. De ha aztán mégis sikerült megfelelő embert szerezniük — mint Adler esete mutatja, Sopronban -, sok mindent elnéztek neki. Adler viselt dolgaiéval vetekedett - száz esztendővel később - az a bártfai toronyzenész, aki mindig a munkaadó magisztrátust szidalmazta. S minél többször bírságolták, büntették, annál dühödtebben mocskolta uraimékat. Egy ízben azonban a toronymester elmulasztotta egy tűzesetnek időben való kikürtölését. Kapóra jött ez a cíviseknek! Mert erre aztán végképpen felzúdult a polgárság. A tanács itt is leste az alkalmat a leszámolásra. S végre is a toronyzenészmestert - hanyagságáért - fővesztésre ítélték!

Az ítéletet még csak kimondta Bártfa magisztrátusa. De végrehajtani azt — nehezebb dolog volt.