Zolnay László: A magyar muzsika régi századaiból (1977)

Hasonló — bár kevésbé differenciált — volt a mi királyi trombitásaink jogállása, társadalmi helyzete is. S ha arra gondolunk: a Zsigmond római koronázásán jelen volt „birodalmi szonato- rok” mind nemesek, sőt valamennyien egyes földesúri egyházaiknak kegyurai is — (Bertalan fia András trombitásnak pedig rokona az ugyanitt említett Fáncsi Bertalan fia István: „nobilis baro et miles Vesprimiensis diocesis” — vagyis a veszprémi egyházmegye területéről való főúr: báró és nemes) -, egyszeribe kétségessé válik: egyáltalán tudtak-e ezek a főtiszti rangú, nemesi trombitások mást is muzsikálni, mint elfújni egy-egy harci jelet vagy megrivalltatni egy-egy ünnepi fanfárt!

Mindenesetre a trombita, a harci kürt „e hangszer heroikus hangja s jelképes jelentősége miatt a nemesek körében igen népszerű”60.

S amíg nálunk a városoknak - például Buda városának Jogkönyve szerint - már a XIV-XV. század fordulóján megvannak a maguk trombitásai, toronyzenészei, Zsigmond király mint német-római császár az 1420-30-as években a német városoknak csak jelentős summák ellenében engedélyezi városi trombitások tartásának jogát.6'

1426-ban Augsburg, majd Ulm s végül Nürnberg pénzért vásárolja meg Zsigmondtól a trombitás-tartás uralkodói monopóliumának jogát. A németországi trombitáscéhek gondosan ügyeltek arra, hogy soraikba aztán holmi ágrólszakadt vándorzenész be ne furakodjék.6'

Ezeket a mi - például budai - városi trombitásainkat viszont nem téveszthetjük s keverhetjük össze a királyi trombitások rendjével! (Kis rosszmájúsággal csak annyit fűzhetek hozzá: a városi kaputornyokon, tűzvigyázó donzsonokon tanyázó toronyzenészeknek, városi trombitásoknak ugyanis - szignálok

258