Zolnay László: A magyar muzsika régi századaiból (1977)

Osw ald von Wolkenstein

Wolkenstein nevéről esvén szó, röviden fel kell idéznünk őt, az utolsó Minnesingert. Ha utolsó volt is időben, megtestesült benne trubadúr-elődeinek minden vonása. Azoknak a trubadúroknak - s Minnesingereknek -, akik valaha - jóval előtte - megjárták a magyar udvart.’8

Ha valaki, akkor ő igazán Zsigmond királyunknak egészen kedvére való ember volt. Talán valami hasonlatosság volt is a két kortárs között: meglehet, ez az egyik oka, hogy Zsigmond utóbb kedvetlen fordult el - nagy rangot viselő - asztali társától, tanácsosától s familiárisától. A főrangú tiroli nemes mint katona, politikus és költő Kasztíliától Törökországig, Skandináviától a Mediterráneumig bejárta Európát. Híres Tíznyelvű dalában még magyarul is szólal. Politikai, katonai s szerelmi kalandokra mindig kapható volt. Nagy őszinteséggel dalol, talán ez - a mázatlan őszinteség - az, ami már több, mint a hajdani Minne. Zsigmondhoz ifjonti szálak fűzik: részese volt ő is - 1397-ben- a kegyetlen nikápolyi vereségnek. 1415-ben lett a császár familiárisa 300 - ún. vörös magyar - forint évi fizetéssel. A konstanzi zsinaton éppúgy Zsigmond közvetlen kísérője, mint ahogyan elkíséri őt Spanyol-, Franciaországba is. (Párizsban jártában Zsigmond udvaroncaként egyik költeményét Bajor Isabeau királynénak énekli el: a királyasszony derekas gyémántokat font bele a költő és dalnok szakállába.)

Wolkenstein 1415 augusztusában rövid időre - két hónapra- elszakad Zsigmondtól, s részt vesz Ceuta ostromában. Szeptemberben már csatlakozik urához, s 1415. szeptember 17-én- ugyancsak a császár kísérőinek egyikeként — pompás hangversenyt ad Ferdinánd spanyol király tiszteletére.” (Ezen az afrikai

1 89