Zolnay László: A magyar muzsika régi századaiból (1977)

megállapította2 - növendék medvének, medvebocsnak szárcsontjából faragták.

A sípból öt hangot tudott előcsalni gazdája. Maga a hangszer első pillanatra elmenne dudasípnak vagy madárcsali sípjának is. A hozzáértők azonban úgy gondolják, az Istállóskő lelete nem csali volt, hanem mágikus, vadászati varázslathoz kellő zeneszerszám!

Ezt a vélelmet az erősíti, hogy az istállóskői barlangban, nem messze sípunknak lelőhelyétől, egy kis kőfülkében három egymásra helyezett barlangi medvekoponyát is találtak. Ezt a három levágott medvefőt nem véletlenül, mint hulladékot vetették el a hajdani medvehúst lakmározók s medvebőrt nyúzok. Gonddal, rituális rendben helyezték azokat egymásra. Vadászbűvülésre mutat a sípnak maga a csontanyaga is. Medvecsont.

Az pedig ismeretes, hogy - mágikus okon - még a sokkal későbbi koroknak madárcsalijait is általában ugyanannak az állatnak -például darunak - szárcsontjából készítették, mint amelyet a csali segítségével ejteni akartak.

Mindebből — de meg a medve-varázslatoknak Közép- és Ke- let-Ázsiában még a múlt században is gyakorolt analógiáiból -joggal vélték: az Istállóskő pentatonikus hangszerét, e sípot, medveigéző báj olásnál, vadászceremóniánál használták.

Hiszen az időtt, amikor ez a síp még bezengte a bükki bércet s az Istállóskő vidékét, a barlangi medve nemcsak húsával szolgálta az embert. Bőre ruházat volt, csontja szerszámok nyersanyaga.

De hát végül is mikori ez a medvecsontból faragott síp? A radiokarbon-vizsgálatok erre a kérdésre - igen pontosan - megfeleltek. Megmondták: mikor fújta meg sípját az Istállóskő

18