Zolnay László: A magyar muzsika régi századaiból (1977)

25-én), november 23-án újra Esztergomban, november 26-án Nyitrán, majd másnap Szolcsányban, 28-án Trencsénben újra és újra rekordáló énekes deákokat hallgat és jutalmaz. Székesfehérvárott a Szent Domonkos- és a Szent Péter-egyház diákjait külön- külön említik; itt tehát (legalább) két egyházi iskola volt.

A számadáskönyv megkülönbözteti az egyszerű éneket a men- zurális énektől: az egyszólamút a több szólamútól. (1502. november 10. Budán „recordantibus cum simplici cantu” egy ortot ad, november 27-én Szolcsányban ugyanannyit fizetett ki „recordantibus cum mensuris”. November 28-án Trencsénben ugyancsak több szólamú éneket adnak elő az ottani scolarisok; 30 dénár alamizsna a tiszteletdíjuk.) Az eddig felsorolt helyeken kívül 1505. augusztus 8-án Nyitra és Trencsén között Banovce helységben olvasunk még rekordálókról."6

A XV. századi diákénekkarok scolarisai és klerikusai a kanonokokkal és a karkáplánokkal együtt alkotják a káptalani, püspöki dómkórusokat. A váradi püspökség káptalanában úgy jelölik meg a scolarisok lényeges foglalkozását, mint akik „velünk énekelnek a kóruson” - nobiscum cantant in choro. A scolarisok szerepét a magyar dómliturgiában Ordináriusok határozták meg.“7 Az egri Ordináriusból tudjuk, hogy azok a scolarisok alkották a kórust, akik már kar-kappát viseltek. Négyük a kórusnak két stallumsora között, az énekeskönyvet tartó pulpitus előtt állt és előénekelt. Előéneklésükkel vezették az egész kart. Latinos magyar szóval úgy mondták ezt: „kórálták az hó- rát. . .”"8

Jelentős egyházfejedelmi kórus működött a XV. század derekán Nagyváradon, Vitéz János püspöksége idején. 1451-ben a püspök, Hunyadi János kancellárja, a pápától kért és kapott engedélyt arra, hogy a Gallicusnak nevezett Pétert, a Jeruzsálemi