Zolnay László: A magyar muzsika régi századaiból (1977)

Amikor Erdélyi Zsuzsanna megkezdte archaikus népi imádságainak, ennek az elsüllyedt nagy népköltészeti kincsleletnek felemelését, összegyűjtését, első nagy összefoglalójában leszögezte: népi imádságainak „magyar motívumpárhuzamai a XVI. század kolostori irodalmának egyes műfajai érintésével (imádság, ének- költészet, szenvedéstörténet, látomás-irodalom) a XIII. századi Ómagyar Mária-siralomig követhetők. . . ”f’7

Ez az egyházi anyanyelvűség - a latin liturgia, ének és ima leszállása az írástudatlanok körébe - csak annak különös, aki nincs tisztában - például — a középkori magyar udvar magyar anyanyelvűségével !68

Itt - korán - találjuk meg gyökereit egyházi zene és népzene -dallamhagyatékokban is kimutatható - összefonódásának. Ez az a hosszú folyamat, „melvnek határköveit az 1114-es, 1628—32-es esztergomi, illetve 1545-63-as tridenti zsinat parali- turgiát segítő végzései jelzik a »Quo primum tempore« szellemében. Sem V. Pius, sem Oláh Miklós, de Pázmány Péter sem gondolta volna, hogy Magyarországon annyi baj lesz a végrehajtással, s a Praetridentinum emléke. .. még ma is jelen van, és hogy milyen szívós gyökerei vannak a laikus katholicizmus- nak”.69

Rokon ez a kölcsönhatás egyházi zene és népzene között azzal, amit irodalmunk első emlékeinél tapasztaltunk. Hősi énekeink szövegeiből magyarul semmi nem maradt korunkra. De már Arany János rámutatott, Thonuzoba élve eltemetése esetében: Anonymusunk latin klapanciákba verte s úgy mentette át honfoglalás kori poézisünk egyes foszlányait.70

Egy' bizonyos: az egyházi ének a középkor legkorábbi magyar századától fogva kiszűrődött a templomok fala közül. És messze szállt, gazdagodva, gazdagítva a nép anyanyelvű énekmondását.