Esztergomi Egyesületek alapszabályai, 21 db aprónyomtatvány (1837-1917)
Jelentés az Esztergomi kath. Legényegyesület 1904. évi közgyüléséről
IO nak »A mi föntart minket« c. három felvonásos színművét adták elő a műkedvelő tagok valóban dicséretre méltó, nagy sikerrel. A már névleg említett szereplőkön kívül ez alkalommal még Pozman Sándor, Havas Lajos és Jakobek Jenő jeleskedtek. Ezeken kívül a névszerint ezúttal fel nem sorolt szereplők is természetesen dicséretet érdemelnek ama buzgóságukért, melylyel az egyesület jó hírnevét emelni törekedtek. Azonban vétenék a történeti hűség ellen, ha fel nem említeném, hogy e kitűnő sikerrel előadott darabot 1904. jan. i-én meg is kellett ismételni. Fogadják a tisztelt szereplők és közreműködők köszönetünk kifejezését. El nem mulaszthatom ez alkalmat, hogy főt. Haliczky Béla másodelnök úrnak leghálá- sabb köszönetünket ki ne fejezzem azon fáradtságot nem ismerő buzgósága és jóindulatáért, melylyel az említett színdarabok betanítását, rendezését, a szavalok előkészítését oly frappáns sikerrel eszközölte, de általában azon munkásságáért, melylyel a tagok lelki művelését oly nagy hivatásszeretettel végezte. De legfőbb ideje, hogy egyesületünk egy másik tisztviselőjének érdemeit is felemlítsem a t. közgyűlés szine előtt, aki már évek óta önzetlen lelkesedéssel, sokszor anyagi áldozatokat hozva, fáradhatatlanul buzgólkodik azon, hogy az egyesület nyilvános előadásai, ünnepélyei és mulatságai, külsőleg is jó benyomást keltve, a legteljesebb sikert arassák. O az, aki a termeket feldíszíti, nagy színpadot, kis színpadot felállítja, azokat Ízlésesen díszíti és általában gondoskodik a nyilvános fellépések sikerének anyagi feltételeiről. Ez Pelcz- mann László pénztárnok úr, a kinek önzetlen