Tüskés Anna (szerk.): Omnis creatura significans - Tanulmányok Prokopp Mária 70. születésnapjára (2009)
Antik és középkori művészet
Omnis creatura significans együttes hol helyezkedett el a templomon belül. Ha más nem is, az egyértelműen kiderül belőle, hogy a ma ismert legkorábbi ábrázolások bárhol, a legkülönbözőbb témák mellett előfordulhattak. Leggyakrabban a hajó északi falára kerültek a magyar szent királyok, mert itt volt a legtöbb szabad felület, de a diadalív és a szentély szintén kedvező felületnek mutatkozott elhelyezésükre^ Úgy tűnik, hogy ekkor még nem különültek el, hanem szervesen beékelődtek a többi jelenet közé. Az együttes XIV. század végétől fokozatosan kivált a környezetéből. Ettől kezdve a Magyar Királyság szuverenitását jelképezte. Szent István, Szent Imre és Szent László Szűz Mária országának elsőszámú védelmezői lettek mind a külső betolakodók, mint a keresztény hit támadói: a hitetlenek és eretnekek ellen. Ezen túlmenően, az együttes azt a templomot is oltalmazta, ahová megfestették. Az országos és a helyi őrző, védő szerepkör szükségessé tette, hogy hangsúlyos helyre kerüljenek a szent királyok, mindenki számára egyértelműen jelezve, hogy az ő pártfogásuk alatt áll a Magyar Királyság, illetőleg az adott település egyháza. Ez a folyamat lényegében Márton és György 1370-ben öntött, a váradi (Oradea, Románia) székesegyház előtt álló szobraiktól követhető jól nyomon. A monumentumok nem csupán a város védőszentjei voltak, hanem a Szűz Mária nevét viselő székesegyházat is oltalmazták. Ilyen szerepük lehetett a szászsebesi (Sebe§, R) plébániatemplom külső homlokzatán a XV. század elején, a besztercebányai (Banska Bystrica, SzK) Szűz Mária-plébániatemplom bejárati csarnokának meny- nyezetén 1460 körül, vagy a kassai Árpád-házi Szent Erzsébet plébániatemplom déli kapuzatának bélleté- ben.6 A hívő a templomba lépve „Szíz Mária választott vitézei”-vel találkozott először, akik már az egyház kapujánál elhárították a templomot fenyegető veszélyt. Magyar szentek a templomok külső homlokzatain A templomok külső falainak képekkel való diszítése általános gyakorlat volt a középkorban. A szabad ég alatt lévő kompozíciókat azonban semmi sem védte meg a közép-európai szélsőséges kontinentális éghajlat viszontagságaitól, s ez nem igazán kedvezett fennmaradásuknak. Tovább tizedelte számukat a hitújítást követő puritanizmus, amikor leverték, bevakolták vagy lemeszelték a falképeket. Ennek ellenére a XVIII- XIX. században még számos helyen említették az utazók és a historikusok (Rettegi György) majd a Műemlékek Országos Bizottságának munkatársai (Gózon Imre, Orbán Balázs, Rómer Flóris, idősebb Storno Ferenc) az akkor még jól látható maradványokat (Vele- mér, etc.).7 A legutóbbi idők feltárásai nyomán tovább gyarapodott számuk (Berekeresztúr [Bära, R], Csíkdelne, Lovászpatona, Őriszentpéter, Sepsikilyén [Chilieni, R], Sorokpolány, Somorja [áamorín, SzK] etc.). A jelenleg ismert ábrázolások száma ennek ellenére csekély. Erősen töredékes, legtöbb esetben a föl- ismerhetetlenségig lepusztult állapotuk miatt, rendszerezésük, összefoglaló ikonográfiái elemzésük aligha lesz valaha is lehetséges. Annyi azonban kétséget kizáróan leszögezhető, hogy a külső falon rendszerint helyet kapott a tizenkét segítőszent egyike, Kristóf. Hozzá ugyanis az a jámbor hiedelem kapcsolódott a középkorban, hogy aki képét meglátja, azon a napon nem hal meg, továbbá, hogy a szent megvédelmezi az utazókat minden bajtól, balesettől, betegségtől. Ezért ábrázolták Kristóf falképét feltűnően jól látható helyen és óriási méretekben, hogy már messziről meg lehessen őt pillantani.8 Gyakran szerepelt a templomok külső falán a Köpönyeges Madonna is (Kőszeg, Ócsa, Sorokpolány, Sopron, Rimabánya [Rimavská Bana, SzK]), akihez szintén védelmező funkciót kapcsoltak.9 Csíkdelnén (Delnita, R) a déli bejárat fölött a passió jelenetei (Jézus bevonulása Jeruzsálembe, keresztre- feszítés), valamint Szent Péter és Pál alakja kapott helyett. Sepiskilyénben a déli fal nyugati szakaszán a ká- nai mennyegző- és Mettercia-kompozíciók kerültek elő.10 Egyéb jelenetekről, önálló kompozíciókról nem lehet érdemben írni, hiszen nyomtalanul elpusztultak. A magyar királyszentek együttese külső falon a legkorábban, ha elfogadjuk Sokcsevits Dénes datálását és hipotézisét, a jelenleg ismert emlékanyagban a zágrábi Szent István király tiszteletére szentelt székesegyház sekrestyéjének déli falán jelent meg: “[...] szerepel Szent István, Imre és László alakja a zágrábi katedrá- lis sekrestyéjének külső déli falán. Ezek a falképek a 13. század második felében keletkezhettek [...]”n Időrendben a következő, 1300 körüli, al fresco technikával festett, kompozíciót a háromszéki Gelence (Ghelinta, Románia) Szent Imre tiszteletére szentelt plébániatemplom hajójának északi falán föltételezi a kutatás. Az 1999-ben előkerült és 2000-ben restaurált falképtöredékek Jenei Dana értelmezése szerint: „[...] a nyugati parányi töredék megmaradt része lehet egy Szent Istvánt, Szent Lászlót és Szent Imrét ábrázoló hajdani kompozíciónak.”12 A föltételezhető ábrázolások között kell fölsorolni a Vas megyei Őriszentpéter Szent Péter apostol tiszteletére dedikált pébániatemplomának külső nyugati 1. kép. A pelsőci református templom magyar szenteket ábrázoló falképének töredéke. Felvétel: Lángi József 82
